Mi fér bele 6 grammba?

forrás Prim Online, 2010. május 10. 20:15

Az amerikai 3M a mikroprojektorának újabb változatával, az MPro 150-nel mutatkozik be. A kis készülék formája, dizájnja megegyezik a továbbra is kapható MPro 120-szal, ám több tekintetben egy teljesen új eszközről van szó.

Első ránézésre semmiben sem különbözik a 3M két, jelenleg kapható mikroprojektora, az MPro 120 és 150. Az új 150-es mindössze 6 grammal nehezebb és egy centivel hosszabb a korábbi változatnál, ám ebbe a hat grammba alapvetően új felhasználási módokat sűrített a cég, így nem túlzás két teljesen külön modellről beszélni.

A legnagyobb, és eddig talán leginkább hiányolt fejlesztés az elődhöz képest az MPro 150 „önállósága”. 1 GB belső memóriája, Mikro SD kártya foglalata révén ugyanis az újdonság önmagában is képes DOC, PPT, XLS, TXT, PDF, BMP, JPG, MP4, MP3, PAL, NTSC, H.264, AMR és AAC kiterjesztésű fájlok megjelenítésére, miközben csatlakozási lehetőségei is kibővültek. Ez a tulajdonság a kétórás akkumulátoros működéssel a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy prezentáció, vagy hangos kisfilm levetítéséhez semmilyen más külső eszközre vagy kábelre nincs szükség az ingzsebből előhúzott mikroprojektoron kívül. Az új képességhez természetesen egy jó külsejű, átlátható menükezelő felület is tartozik.

A 60x130x24 mm-es MPro 150 fényereje 15 lumenre nőtt a 120-as 12 lumenéhez képest, míg felbontásokban továbbra is VGA és WXGA, tehát 640x480 és 1280x800 között, ötféle módból válogathatunk.

Az újdonság testvérmodelljétől a kisebb csoportoknak elegendő, 0,5 wattos sztereo hangszórók mellett vizuális képességeit is örökölte. Az elérhető képméret tehát a környezeti fényviszonyok függvényében itt is 20 és 127 cm között változik dinamikusan, az előbbi nappali világosságnál is, míg az utóbbi csak elsötétített szobában élvezhető, a fókuszt minden esetben kézzel állíthatjuk be.



Az új készülék hátulján VGA, kompozit video, komponens video, mini USB, audio out (3,5 mm-es stereo jack), csatlakozókat találunk. A csomagolás egy 2GB-os microSD kártyát; tripod állványt; USB, VGA és RCA kábelt; és egy védőtokot tartalmaz a használati utasítás és az átalakítókkal (EU, UK, US) ellátott hálózati töltő mellett. A készülék ára a jelentős újítások ellenére is 100 ezer forint alatt marad.

Kulcsszavak: 3M projektor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36