Közel 550 laptopot nyert két békéscsabai iskola egy pályázaton
Közel 550 laptopot nyert két békéscsabai közoktatási intézmény a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) segítségével - olvasható az MTI által működtetett Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapon pénteken.
A tájékoztatás szerint a Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon, valamint a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola tanárai és diákjai összesen 548 laptopot vásárolhatnak némileg több mint 71 millió forint értékben. A támogatás 100 százalékos, így a fenntartó önkormányzatnak nem kellett önrészt biztosítania.
Az egy diák, egy laptop program segítségével kíván a pályázat hozzájárulni a korszerű oktatási környezet bevezetéséhez és elterjesztéséhez a két iskolában. A számítógépek alkalmazásával a pedagógusok a frontális oktatási forma mellett nagyobb hangsúlyt
tudnak majd helyezni az egyéni, illetve az egyedileg szervezett csoportos tanulási formákra. A laptopok és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítő számítástechnikai eszközök megvásárlásával lehetőség nyílik a digitális oktatási programokat összeegyeztetni a
kompetenciaalapú tanítással is.
Kapcsolódó cikkek
- Egyetem és informatikai cég együttműködése Debrecenben
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Informatikai fejlesztések tatabányai iskolákban
- Könnyen elérhető pályázati információk
- Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj - Meghosszabbított nevezési határidő
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- Innomax 2010: Invitel pályázat innovatív kis- és közép-vállalkozásoknak
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.