Nem csúszik az iPhone 4G nemzetközi premierje
Az új iPhone jelenleg csak az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Japánban kapható, egyelőre korlátozott számban és csak a fekete változatban. A készülékből elemzői becslések szerint így is mintegy másfél millió darab fogyott el csak az első napon, azaz június 24-én, az azóta eltelt hétvége pedig nyilván tovább növelte az eladásokat. Ennek alapján a sajtóban olyan találgatások kaptak szárnyra, amelyek szerint az Apple kénytelen lesz elhalasztani a szélesebb nemzetközi forgalmazást, ami egyébként nem lenne példátlan intézkedés, hiszen nemrég az iPad-del kapcsolatban is erre kényszerült a cég. A mostani hír szerint Steve Jobs állítólag személyes email-ben nyugtatta meg az egyik kanadai mobilszolgáltató vezetőit arról, hogy ezúttal nem lesz csúszás. Ha ez igaz, úgy remélhető az is, hogy a társaság a későbbiekben is tartani tudja majd az eredeti menetrendet.
Az iPhone 4G bemutatásakor Steve Jobs azt ígérte, hogy az első kört követően valamikor júliusban piacra dobják a készüléket Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban, valamint Kanadában, Dél-Koreában, Hong Kong-ban, Szingapúrban és Új-Zélandon is. Az augusztusi időpont már 24, a szeptemberi pedig további 44 országot tartalmaz, köztük remélhetőleg hazánkat is. Az mindenesetre szintén biztató, hogy egyelőre nem tudni olyan beszállítóról, amelynek valamilyen alkatrésze hiánycikk lenne az iPhone 4G-hez úgy, mint például az iPad érintőképernyője.
Kapcsolódó cikkek
- Nem lesz iPhone 5
- Október 4-én startol az iPhone 5
- A hackerek már a smartphone-ban vannak - Mobilkártevők inváziója 1. rész
- A Vodafone Magyarországon is forgalmazza az iPhone 4-et
- Engedett az Apple: javítási garancia az összes uniós országában
- Ősszel már a Vodafone és a Telenor is árusítja az iPhone 4-et
- Kirúgták az iPhone 4 vezető tervezőjét
- Késik a fehér iPhone 4
- Az Apple beismerte az iPhone 4 hibáját
- Máris pereskednek az iPhone-4 miatt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.