Ősszel érkezik a 3D-s flash
Az Adobe először a tavaly októberi Max konferencián említette ezt a technológiát, és azóta rengeteg találgatás látott napvilágot vele kapcsolatban. A sűrű homályt most sem oszlatták el, ám mindenesetre megerősítésre került, hogy az Adobe egy nagy 3D-s dobásra készül, és a következő max konferencián, idén októberben, egészen pontosan 27-én be is mutatják a nagyközönségnek. Az Adobe termékmenedzsere, Thibault Imbert még azt is közölte, hogy délelőtt 11-kor az 503-as teremben lesz a bemutató, és Sebastian Marketsmueller, a Flash Player fejlesztőcsapatának mérnöke tart majd előadást az újdonságról. Ennél többet, valamint a 3D API emlegetésén kívül más információt egyelőre nem osztott meg Thibault Imbert. A cég nagy reményeket fűz az újdonsághoz, ám kérdés, mennyire jön majd be. A tartalmakat ugyanis elő is kell állítani, és ennek mikéntje éppen olyan fontos lehet, mint a megjelenítése. Az Adone Flash részlegének ennek ellenére a túlélést jelentheti a 3d Flash, hiszen a HTML5 már vadul közelít, és az új szabvány ingyen tudja a mai Flash-ből leginkább használt funkciókat, ráadásul az összes újgenerációs böngésző támogatni fogja, a Safari pedig már most is ezt teszi. Egyik fő tervezési célja, hogy a webes alkalmazásokhoz ne legyen szükség pluginek (pl. Adobe Flash, Microsoft Silverlight, Sun JavaFX) telepítésére. A specifikáció a HTML4 és az XHTML1 új verzióját jelenti, a hozzájuk tartozó DOM2 HTML API-val együtt. A HTML5 specifikációban leírt formátumba történő migráció HTML4-ről, vagy XHTML1-ről a legtöbb esetben egyszerű, mivel a visszamenőleges kompatibilitás biztosított, a közeljövőben támogatni fogja a Web Forms 2.0 specifikációt is.
Kapcsolódó cikkek
- Új LG CINEMA 3D Smart TV funkciók és kiegészítők
- Adobe Photoshop Lightroom 4 nyilvános bétaverzió
- Anaglif 3D játék Sony PSP-n
- Dobozold be az iPhone-od!
- Olcsó 3D monitor az Acertől
- Újabb dizájnos 3D monitor, ezúttal a Philips műhelyéből
- 3D videokamera 99 dollárért – Vivitar 790HD
- Epson multimédiás szemüveg: nagyképernyős 3D moziélmény
- Egységes Full-HD 3D szemüvegek
- Az LG Optimus 3D a leginnovatívabb mobilkészülék 2011-ben
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.