Letölthető a Microsoft ingyenes vírusirtójának frissített változata
A cég a Microsoft Security Essentials kiadásakor hangsúlyozta, hogy inkább segítségnek szánták ezt az ingyenes szoftvert, mint a professzionális vírusirtók kiváltására. A Microsoftnál nem túl gyakori, hogy osztogatnák az ingyenes alkalmazásokat, ám a vállalat számára megéri, ha a Microsoft névhez köthető szoftverkörnyezet alapból magasabb biztonsági szintre emelkedik. Talán éppen ezért a szoftver bombasztikus bejelentése után nem álltak le, vagy lanyhultak a fejlesztések, ennek láthatjuk most újabb példáját. A Security Essentials ugyanis ezzel a bétával nem csak külsejében, hanem tartalmát tekintve is megújult. Ezek pedig éppen a leglényegesebb elemek közül valók, hiszen többek között a malware-kereső motort is érintik. Jelenleg sajnos csak az USA-ban és Izraelben, angolul, valamint portugálul Brazíliában érhető el az egyszerűen csak MSE2-ként emlegetett szoftver a Microsoft Connect oldaláról regisztráció után, ám a tervek szerint végleges verziója az év vége felé elkészül, és teljesen szabadon, nemzeti verziókban is elérhető lesz. A legfontosabb újdonságok a Windows-tűzfal integrációja, vagyis ki-, illetve bekapcsolási lehetőség a telepítés alatt, és sokakat érint az Internet Explorer integrációja ami erősebb védelmet jelent a böngészőn keresztül indított támadásokkal szemben. Aki esetleg az Európában lassan népszerűbb Firefoxot használná, és ez nem izgatja fel, annak is fontos a már említett frissített malware-kereső motor, vagy éppen a hálózatfigyelés, ám ez a funkció a Microsoft toronymagasan legnépszerűbb operációs rendszerén, a XP-n nem érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe béta verziója
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat
- Microsoft: „Amit reggel raktak, leomlott estére…”
- Trójaiak, férgek, robothálózatok
- Veszélyes Facebook, mérgezett Google
- Ismét jókora frissítőcsomagot adott ki a Microsoft
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Microsoft automatikus problémamegoldó portálja magyarul
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.