Kína: 800 millió mobilos, 25 millió 3G-használó
Kínában az idei első félév végén összesen 1,1 milliárd telefonhasználót tartottak nyilván, köztük 300 millió vezetékestelefon-tulajdonost. A 3G szolgáltatás előfizetőinek számát a szakemberek a vártnál alacsonyabbnak tartják, aminek oka - véleményük szerint - a 3G-s modellek szűkös választéka, esetenként borsos ára, valamint a hálózati lefedettség hiányosságai. A korábbi becslések 2010 végére 60 millió 3G használóval számoltak.
A három nagy szolgáltató, a China Mobile, a China Unicom és a China Telecom nemrégiben bejelentette, hogy olcsóbb 3G-s modellekkel kívánnak megjelenni a piacon, hogy vonzóvá tegyék a szolgáltatást azok számára, akik még nem csatlakoztak a 3G-sek táborába. A készülékek ára várhatóan nem éri majd el az ezer jüant, vagyis a körülbelül 33 ezer forintot.
A 3G-hez kapcsolódó beruházások tervezett összegét az idén 120 milliárd jüanra teszik (17,6 milliárd dollár), ami 25 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben. Ugyanakkor az ipari és információ-technológiai minisztérium szerint Kína nem adja fel azt a tervét, hogy 2009 és 2011 között 400 milliárd jüant (59 milliárd dollárt) fektet a terület fejlesztésébe.
Kapcsolódó cikkek
- Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell
- Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában
- Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában
- Aki számít, az fent van a Sinán, a "kínai Twitteren"
- A magyarok 43 százaléka csak beszélgetésre használja a telefonját
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- Már több mint félmilliárd kínai internetezik
- Kína: 940 millió mobilhasználó
- Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.