A kábelmodemes előfizetések húzzák a vezetékes szélessávú piacot

Mészáros Péter, 2010. augusztus 10. 18:19

2010 júniusában folytatódott a kábelmodemes szélessávú internet-előfizetések számának növekedése, így az első félév végére a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma 1,850 millióra nőtt, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

A vezetékes szélessávú előfizetések száma 12 hónappal korábban 1,624 millió, 2009 végén 1,764 millió, 2010 májusának végén pedig 1,829 millió volt.

Az NHH gyorsjelentése az egykori monopolszolgáltatók, a vezető alternatív szolgáltatók, és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok önkéntes adatközlésére épül. A hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma júniusban kismértékben csökkent, így a hónap végén az ADSL technológiát 800 ezren használták, az egy hónappal korábbi 801 ezer után. Az ADSL-előfizetések száma az elmúlt évben gyakorlatilag alig változott, 12 hónappal korábban 803 ezer ADSL-előfizetés, 2009 végén pedig 806 ezer volt.

A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók a kábeles piac 80-85 százalékát fedik le és az ő ügyfélszámuk június végére 874 ezerre nőtt. A szélessávú internetre kábeltelevíziós hálózaton keresztül előfizetők száma a teljes piacon így elérte az 1,050 milliót, ami 22 ezerrel haladja meg a május végi szintet. A teljes piacon a kábelmodemes előfizetések száma egy évvel korábban 821 ezer, 2009 végén pedig 958 ezer volt.

A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott bekapcsolt vezetékes és kábelmodemes vonalak száma júniusban a májusi 3,015 millióról 3,007 millióra csökkent. A teljes vonalszámon belül a hagyományos vezetékes telefonvonalak száma júniusban 19 ezerrel 2,483 millióra csökkent, míg a kábeltelevíziós hálózaton működő telefonvonalak száma 512 ezerről 524 ezerre nőtt. Az eltelt 12 hónap során a hagyományos vonalaké 262 ezerrel esett, míg a kábeltelevíziós hálózatokon a vonalak száma 160 ezerrel nőtt, így összességében a vezetékes vonalak száma 102 ezerrel csökkent.

A vonalak számának csökkenésével együtt természetesen csökkent a száz főre jutó bekapcsolt vezetékes fővonalak száma is. Egy évvel korábban ez a mutató 31,03-on állt, 2009 decemberének végén 30,56-on, 2010. június végén pedig 30,06-on. A háztartások vezetékestelefon-ellátottsága is csökkent, ez 2010 első félévének végén 60,72 százalékos volt.

2010 júniusában az előfizetők a májusinál közel 9 millió perccel kevesebbet telefonáltak, azaz összesen 440 millió percnyi hívást kezdeményeztek. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 148,8 percről 146,2 percre csökkent, míg a hívások átlagos hossza 3,13 percről 3,08 percre csökkent júniusban. A közvetítőválasztást júniusban a májusi 413 ezer után 409 ezer fogyasztó vette igénybe és ők 28 millió percet telefonáltak ezen a módon – szemben az egy hónappal korábbi 27 millió perccel.

A számhordozhatóság keretében a szolgáltatók között májusban mintegy 10 ezer szám mozgott. Az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004 januárja óta összesen 531 ezer számot hordoztak, ezen belül 126 ezret az elmúlt 12 hónapban és 64 ezret az idei évben.

Kulcsszavak: kábel DSL ADSL

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36