15 éves az Internet Explorer
1995. augusztus 16-án lépett a porondra egy Spyglass nevű cégtől lízingelt Mosaic nevű böngésző új verziója, melynek a Microsoft az Internet Explorer nevet választotta. A program lett a korai idők meghatározó böngészője, és olyan vetélytársakat hagyott maga mögött, illetve élt túl, mint például a Netscape. Mióta az IE 3.0 már a Windows rendszerekbe építve érkezik, a piacrészesedé jelentősen megnőtt, illetve egészen az utóbbi időkig, hiszen mind a Firefox, mind a még újabb versenyző, a Google Chrome-ja is az Explorer babérjaira tör. Már a Net Applications piackutató májusi adatai szerint is akkor először 60 százalék alá esett vissza a Microsoft Internet Explorer részesedése a nemzetközi böngészőpiacon. Abban a szakértők többsége egyetért, hogy az IE lassú de folyamatos háttérbe szorulásában a legfontosabb szerepet a biztonsági problémák, illetve az újdonságokat kínáló és most már közismert alternatívák megjelenése játszották. A Firefox megjelenése óta folyamatosan növeli piaci részesedését és mostanra sikerült átlépnie a 25 százalékos határt.
Nagy kérdés tehát, mit hoz az azóta Európában már riválisaival együtt a Windowshoz külön telepíthető Explorer számára a jövő. A nagy dobásnak vélhetően az IE9-et szánja a Microsoft melynek próbaverziója heteken belül, szeptember 15-én érkezik HTML5, a CSS3, a DOM és SVG támogatással. Egyetlen dolog rontja ezt az ígéretes képet, a cég szerint a még mindig legnépszerűbb XP-n nem fog futni az IE9, márpedig egy Magyarországra vonatkozó felmérés szerint egy hónapja a Windows 7 részesedése 15,53, a Vistáé 6,64 százalék volt a Windows XP a PC-k 75,96 százalékán futott.
Kapcsolódó cikkek
- Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- Kétmilliónál több IE9-letöltés 24 óra alatt
- Internet Explorer 9 – Visszahozza a felfedezés örömét
- Internet Explorer 9 - mi várható február 10-én?
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Letölthető az Internet Explorer 9 legújabb kiadása
- Internet Explorer 9: gyors, letisztult, megbízható
- Nem fut majd az XP-n az IE9
- Egymilliárd kártevőt blokkolt az IE8
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.