Invitel: átrendeződik a lakossági távközlési piac
Az Invitel Távközlési Zrt. szerint átrendeződik a lakossági távközlési piac: az árak tovább mérséklődnek, megszűnnek a különálló előfizetések, az ügyfelek a szolgáltatásokat csomagokban egy vállalattól vásárolják majd, élesedik a verseny és egyre gyorsabban fejlődik az internet.
A kedden Budapesten sajtótájékoztatón bemutatott előrejelzés szerint másfél-két év múlva 3-4 olyan lakossági szolgáltató marad a piacon, amelyik képes lesz a megváltozott igényeket kiszolgálni: egyszerre tud nyújtani, mobil, vezetékes telefon, internetes és interaktív, akár több napra is visszanézhető televíziós szolgáltatást.
Zsembery György, a cég vezérigazgató-helyettese elmondta, az internetes piac dinamikusan nő, s az év végéig a háztartások további 4-5 százaléka csatlakozik a világhálóhoz. Az internet elterjedtsége napjainkban 38-40 százalékos, míg az európai átlag 65 százalék.
Az Invitel szerint az internet térhódítását a csökkenő árak, a csomagban árult szolgáltatások, az internetes televíziózás és hozzá kapcsoló szolgáltatások támogatják.
Fejes Tibor, az Invitel lakossági ügyfélportfolió menedzsment igazgatója elmondta, néhány éven belül már személyre szabott televíziós műsorokat nézhetnek az ügyfelek. Televízión internetezhetnek, esetleg a nézők azt is kiválaszthatják, milyen kameraállásból nézik végig a Forma 1-et. A technológia kétirányú kommunikációt, interakciót tesz lehetővé a felhasználó és a szolgáltató között, de akár két felhasználó között is, így főleg az ezekre épülő szolgáltatások, például az online játékok, online webshop, időjárás jelentés, chat- illetve más social média szolgáltatások megjelenése is várható a közeljövőben.
Az Invitel adatai szerint a magyar háztartások 27 százaléka, azaz 1,1 millió háztartás fizet elő legalább 4 távközlési szolgáltatásra, s ezeket legtöbbször nem egy szolgáltatótól veszik igénybe. Ez komplikáltabbá teszi az ügyintézést és drágább is, mintha egy szolgáltatót választanánk. A legtöbb szolgáltató azokban a háztartásokban van jelen, ahol vezetékes telefon, tv, internet és mobiltelefon előfizetés is van. Ezeknek a háztartásoknak a háromnegyede legalább 3 szolgáltatóval áll kapcsolatban.
A kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy a következő években akár több mint 1 millió ügyfél válthat, vagy fizethet elő újonnan valamilyen telekommunikációs szolgáltatáscsomagra. Ehhez a legnagyobb motivációt az árkedvezmény jelenti: 20-30 százalék kedvezmény lehet elég erős motiváció ahhoz, hogy egy szolgáltatóhoz vigyék az ügyfelek minden előfizetésüket. Az árkedvezményen kívül a havi egyetlen számlából adódó egyszerűbb számlázás, illetve a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés is sokakat motiválhat az Invitel szerint.
Kapcsolódó cikkek
- Az OTP 800 millióval csökkentette telekommunikációs költségét
- A legjobb hazai applikációkat keresi az Invitel
- Európának dinamikus spektrumpolitikára van szüksége
- Rendkívül kedvező vezetékes telefonajánlat a T-Home-tól
- Innomax 2010: Invitel pályázat innovatív kis- és közép-vállalkozásoknak
- A Skype megvásárolja a Qik szoftverfejlesztőt
- Szerbia 1,4 milliárd eurót vár a Telekom Srbija 51 százalékáért
- Tudatos távközlési szolgáltatás vásárlásra biztat az NMHH
- EU-elnökség - Kiemelt terület lesz a távközlés
- Csendes-óceánba zuhantak az orosz távközlési műholdak
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.