Lion: Új Mac szoftver letölthető alkalmazásokkal
A Mac Lion Steve Jobs szerint 2011 nyarán érkezik majd, és úgy néz ki, átvesz néhány sikeres dolgot az iPhone és az iPad operációs rendszeréből. Ilyen lesz elsősorban az App Store internetes alkalmazásbolt, amelynek eredetije jelentősen hozzájárult az Apple mobiljainak sikeréhez. Az új Mac platformhoz már a jövő hónaptól lehet küldeni a külsős szoftvereket véleményezésre, az Apple pedig azt tervezi, hogy a szolgáltatás még a Lion kiadása előtt, azaz a Snow Leopard következő nagyobb frissítésével, vagyis 3 hónap múlva elérhető lesz. Emellett némi érintőképernyős vezérlés is integrálásra kerül majd a Lion-ban, habár Steve Jobs szerint továbbra sem ez a jövő útja. Megújul még az iLife multimédia-szoftver is, emellett pedig az iPhone-ról ismert FaceTime videótelefonos alkalmazásnak is lesz Mac verziója.
Az iPhone és az iPad mellett a Mac gépek változatlanul kulcsfontosságúak az Apple számára: habár a cég bevételeinek alig negyedét adják, Amerikában már 10 százalék fölött van a részesedésük a piacon, amivel a cég a 3. legnagyobb számítógépgyártónak számít odaát a HP és a Dell után. Kérdés, hogy az iOS rendszerű iPad-del nem éppen öngólt rúgott-e az Apple, saját MacBook laptopjainak támasztva konkurenciát, habár Peter Oppenheimer pénzügyi igazgató alaptalannak nevezte ezt a feltételezést.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple OS X Mountain Lion több mint 100 új funkciót tartalmaz
- Dupla teljesítményű új Apple MacBook Air modellek
- Több mint egymillió Lion letöltés már az első napon
- Megújult a Mac mini
- A Mac OS X Lion rendszer letölthető a Mac App Store áruházból
- Átlépte a 15 milliárdot az Apple App Store letöltések száma
- Megjöttek a négymagos Apple iMac-ek
- Mac OS X Lion - az operációs rendszerek oroszlánja
- macworld.hu: Újabb nagy múltú nemzetközi brand a magyar hálón
- Az Apple közzétette a Mac OS X Lion rendszer előzetes fejlesztői verzióját
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.