Új vezetők a BalaBitnál
A közelmúltban két új vezetővel erősítette meg csapatát az IT biztonsági szakma meghatározó hazai szállítója. Keszei Balázs a Microsofttól, Firle Róbert pedig az IBM-től igazolt a BalaBithoz.
A Microsoft Magyarországnál eltöltött öt év alatt Keszei Balázs termékmenedzseri és termékmarketinges feladatköröket látott el, mindemellett pedig a Microsoft és a nyílt forráskódú szoftverek együttműködésével foglalkozott. Így nem is annyira meglepő, hogy üzletfejlesztési vezetőként éppen a nyílt forráskód aktív támogatójaként ismert BalaBitnál folytatja pályafutását. Új munkakörében a jelenlegi és jövőbeli termékportfólió pozicionálásáért, valamint az üzleti modellek kidolgozásáért fog felelni.
Firle Róbert support vezető pozícióba érkezett a BalaBithoz. Az IBM IDC-nél osztályvezetőként mainframe rendszerek level 2-3-as vezetői alkalmazástámogatásáért felelt. Új munkahelyére a BalaBit elmúlt 10 évben mutatott töretlen fejlődése és nyílt vállalati kultúrája vonzotta. Feladatai közé a vállalat globális support szolgáltatásának fejlesztése, az osztály szervezeti felépítésének megerősítése és a csapat vezetése tartozik majd.
A BalaBit 2010-ben is jelentős létszámbővítést valósít meg, az idei évben várhatóan a 40%-ot is eléri a növekedés.
Kapcsolódó cikkek
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- Lévay Örs lett az Externet igazgatóságának elnöke
- Christopher Laska a Telenor új vezérigazgatója
- Ismét az Apple-vezér egészségi állapota miatt aggódik a tőzsde
- Kinevezések az NRC marketingkutatónál
- Magyar vezető az Axis Communications kelet-közép-európai kereskedelmi csapatának élén
- A Goodyeartől érkezik az új Xerox-vezető
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Új államigazgatási vezetőt igazolt az SAP
- A Microsoft Magyarország Kft. beszerzési vezetőjének ítélték oda az Év Beszerzési Vezetője címet
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.