Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
A Magyar Telekom Nyrt. megkapta a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását az informatikai alkalmazások fejlesztésével, telepítésével és üzemeltetésével foglalkozó Daten-Kontor cégcsoport (DK) felvásárlásához.
A cég közleménye szerint a Magyar Telekom az akvizícióval tovább kívánja erősíteni pozícióját az informatikai szolgáltatások piacán. A Magyar Telekom és a DK 2010. július 20-án írt alá adásvételi megállapodást a Daten-Kontor Kft., a DK Telecom Zrt. és a DK Consulting Zrt. (DK cégcsoport) 100 százalékának megvásárlásáról. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2009-ben 2,2 milliárd forint, kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 357 millió forint volt.
Az adásvételi szerződésben megállapított vételár maximum 1,4 milliárd forint, amely függ a következő két üzleti év pénzügyi eredményeitől és korrigálásra kerül a zárás időpontjában fennálló nettó adósságállománnyal. A tranzakció várhatóan 2011. február végén fog lezárulni, amit megelőz még a DK cégcsoport jelenleg három, önállóan működő cégének egy jogi egységbe történő összeolvasztása, valamint egyéb szerződéses feltételek teljesítése.
A DK csoport jelentős múlttal rendelkezik az informatikai alkalmazások fejlesztése, telepítése és üzemeltetése terén mind belföldön, mind külföldön. Kiemelkedő szerepet játszik egyedi alkalmazások fejlesztésében a közigazgatási, ipari és közlekedési szektor számára. Továbbá nagy nemzetközi szoftvergyártók termékeit vezeti be és egészíti ki saját speciális ágazati megoldásaival, különös tekintettel az ügyfélkapcsolati, számlázási és műszaki nyilvántartási rendszerekre.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: fejlemény a törvényességi felügyeleti eljárásban
- Magyar Telekom: csökkent a nettó eredmény és a bevétel
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.