Az IVSZ a kormány és a telekommunikációs iparág szereplői közötti párbeszédet sürgeti
A telekommunikációs szektor adminisztratív és pénzügyi terheinek csökkentését, valamint a kormány és az iparági szereplők közötti párbeszéd elindítását szorgalmazza az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) Távközlési Tagozata.
A szakági szereplőket tömörítő IVSZ "A hazai távközlés jövője a válságadó után" című, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kifejti: a telekommunikációs szektorra 2012-ig kivetett, évi 61 milliárd forint összegű különadó miatt megtorpanhatnak a hazai beruházások. Az iparági fejlesztések lendületének csökkenését azonban ellensúlyozhatná egy olyan szakpolitika, amely figyelembe veszi az iparág és így az ország fejlődésének közép- és hosszú távú érdekeit, azaz növeli Magyarország versenyképességét, fenntartja a befektetői bizalmat és megfelel az Európai Unió Digitális Menetrendjében kitűzött céloknak.
A szervezet a közleménye szerint "megérti", hogy az országnak, gazdasági céljainak elérése érdekében tartania kell a költségvetési hiánycélt, és, hogy ennek érdekében "a közterhek ideiglenes emelése vált szükségessé", azonban szerintük számos adminisztratív és pénzügyi teher "ésszerű" csökkentésére lenne lehetőség, ami ösztönzőleg hatna a telekommunikációs beruházások folytatására és munkahelyek teremtésére.
Az IVSZ állásfoglalásában arra tesz javaslatot - hogy a szaktárcával közösen - az iparág számára világos célokat fogalmazzanak meg, és egy minden érintett fél által elfogadott menetrendet dolgozzanak ki. Ez kitérne - többek között – a szélessávú hozzáférés bővítésére,az internet-használat további elterjedésének keresletösztönzésére, a kihasználatlan frekvenciasávok hasznosítására, illetve a jelenleg használatban lévő frekvenciák díjainak csökkentésére, valamint a bürokratikus terhek illetve a piacfelügyeleti és számhasználati díjak mérséklésére. A szervezet szükségesnek látja, továbbá, a válságadó esetleges piactorzító hatásainak orvoslását, azaz, hogy a közbeszerzésekből ne legyen kizáró ok, ha egy vállalkozás eredménye a különadó miatt fordul negatívba.
Az IVSZ állásfoglalásában kifejti, a telekommunikációs szektor az elmúlt három évben több mint 500 milliárd forintot fordított beruházásra, és számításaik szerint a korábban tapasztalt fejlődés fenntartásához a következő években is több százmilliárd forintnyi beruházásra lesz szükség.
Kapcsolódó cikkek
- Az OTP 800 millióval csökkentette telekommunikációs költségét
- Európának dinamikus spektrumpolitikára van szüksége
- Rendkívül kedvező vezetékes telefonajánlat a T-Home-tól
- A Skype megvásárolja a Qik szoftverfejlesztőt
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Szerbia 1,4 milliárd eurót vár a Telekom Srbija 51 százalékáért
- Tudatos távközlési szolgáltatás vásárlásra biztat az NMHH
- EU-elnökség - Kiemelt terület lesz a távközlés
- Csendes-óceánba zuhantak az orosz távközlési műholdak
- Kormányzati együttműködést vár az IVSZ az informatikában
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.