Az alapvető számítástechnikai ismeretek terjedését segíti a Neumann Társaság és a Cisco Hálózati Akadémia Program

forrás Prim Online, 2010. november 15. 17:03

A Cisco Hálózati Akadémia Program a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – az ECDL hazai programirodájaként – olyan pilot programot indított útjára Nagykanizsán, amely informatikai alapismeretek minél gyorsabb és szélesebb körű terjedését segíti elő.

A Kanizsa TISZK, az idei 2010/2011-es tanévben vált a Cisco Hálózati Akadémia IT Essentials Szolgáltató Központjává, és mint ECDL Vizsgaközpont is vállalkozott az első kísérleti képzés lebonyolítására.

Az ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) és ITE vizsgákkal záruló pilot kurzus keretében általános előképzettséggel rendelkező tanulók hallgatták végig az IT Essentials tananyagot, amelyet mintegy 10 órányi ECDL tartalom egészített ki. A kibővített tananyagnak köszönhetően a Cisco Hálózati Akadémia eLearning rendszerének keretében elvégzett kurzus vizsgamentességet ad a résztvevőknek az Operációs rendszerek, illetve az Internet és kommunikáció ECDL modulok alól, amennyiben ECDL bizonyítványt is kíván szerezni.
 
A nagykanizsai pilot program gyakorlatilag a Cisco Hálózati Akadémia IT Essentials tananyagának az ECDL tematikával megegyező, illetve a Cisco képzésből eredetileg hiányzó ECDL képzési tartalmakkal kiegészített, újonnan kialakított, úgynevezett ’IT Essentials+’ képzés első kísérleti jellegű kipróbálását jelentette.

A két képzési ág összekapcsolása elsősorban a képzésben részt vevő diákok számára jelent előnyöket, hiszen az ECDL vizsgamentesség mellett ez a „kettőt az egyben” típusú képzés költségmegtakarítással is járhat a tanulni vágyó fiatalok számára.

A 80 órás IT Essentials tananyag e-learning alapú, előképzettséget nem igényel, és bármely korosztály számára elsajátítható. Célja a digitális írástudás fejlesztése, valamint belépőszintű IT munkakörök betöltéséhez szükséges ismeretek biztosítása. A tananyag elsajátítása után a tanulók képesek egy számítógép üzemeltetésére, bővítésére, a rajta futó szoftverek telepítésére, hardveres és szoftveres hibáinak keresésére és kijavítására, valamint az Internet megosztására.
2010 őszétől kezdődően a Cisco Hálózati Akadémia több oktatói továbbképzést indít, amelynek keretében új intézmények (ún. Lokális Akadémiák) bevonására kerül sor az IT Essentials képzésbe. A tanfolyam pedagógus továbbképzési akkreditációval (PAT) is rendelkezik.

A fentiek ismeretében, a jelentős tartalmi átfedések miatt sikerült az IT Essentials kurzust elvégzők számára vizsgamentességet biztosítani az Operációs rendszerek és az Internet és kommunikáció ECDL modulok alól. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az IT Essentials valamint az ECDL sillabusz 5.0 összevetése után meghatározta azokat az ismereteket, amelyek hiányoznak az IT Essentials tananyagból. Így született meg az IT Essentials+ képzés, amely nem más, mint az IT Essentials kurzus kiegészítve az NJSZT által meghatározott többlettartalommal.
A két képzési tartalom összevonásával az IT Essentials képzésben résztvevők száma az idei évben jelentős mértékben megnövekedhet. Az ECDL vizsgaközpontok és a Cisco Hálózati Akadémiák nagy számú, az új képzés iránt érdeklődő fiatal részvételére számítanak ebben a tanévben.

Kulcsszavak: oktatás ECDL Cisco-hu NJSZT

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36