Másfél milliós felajánlás az árvízkárosultak javára
Az éppen 10 éves Synergon mostani szakmai napjainak fókuszában az "új gazdaság" áll. Az első napon a kiemelt támogatók közül a Cisco és a Microsoft vezetői is tartottak előadásokat. Czakó Ferenc, a Synergon vezérigazgató-helyettese előadásában kiemelte, az e-business átstrukturálja a vállalatokat és ugyanakkor az egész világot. A liberalizáció és az EU-csatlakozás jelentős befolyásoló tényezők az e-business hazai elterjedésében - mondta Czakó. Az első nap eseményei között volt Binder Lászlónak, a Hungaro Digitel vezérigazgatójának bejelentése, amely szerint a Synergon nyerte azt a pályázatot, amelyet arra írtak ki, hogy brókereknek indítandó internetes szolgáltatásuk rendszerét megtervezzék és a rendszert működésbe állítsák.
Kapcsolódó cikkek
- Megvalósulhat az egységes belépőrendszer
- Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt a fejlődés az informatikai oktatás terén
- Magyar Bálint is felszólalt a Microsoft által szervezett berlini konferencián
- Teljes Microsoft-jelenlét az ITU 2006-on
- Tech Ed IT: Milyen üzleti többletértéket kínálnak következő generációs MS termékek?
- A Microsofttal együttműködve fejleszt e-mail-archiváló megoldásokat az IBM
- Synergon a Networkshop 2006-on
- Synergon: A VÁTI Kht. informatikai alapinfrastruktúrája MS platformon
- Európai Kutatási és Innovációs Nap a Microsoft kezdeményezésében
- IBM-BME közös információs nap a Műegyetemen
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.