Jön az egységes mobiltöltő
Antonio Tajani iparügyi biztos elmondása szerint sikerült megállapodni a szükséges szabványokban, így most már az iparon a sor, hogy megkezdje a gyártást. Az olasz biztos szerint mindenki számára kedvező helyzet áll majd elő, hiszen a mobilárak - a kapcsolt terméknek számító töltők hiánya miatt - valószínűleg csökkenni fognak, és kevesebb hulladék is termelődik, hiszen minden háztartásban elég lesz egyetlen töltőt tartani, melyet új telefonok vásárlásakor sem kell lecserélni.
A "töltőzűrzavar" felszámolásában Brüsszel már 2009 júniusában megállapodott a 13 vezető készülékgyártóval. Az illetékes hatóságoknak azonban másfél évükbe telt az intézkedés előkészítése, így az egységes készülékeket végül az eredetileg tervezetthez képest csak egyéves késéssel vezethetik be.
A szabványtöltőt speciális USB-csatlakozóval látják el, mely már most is sokféle mobiltelefonhoz és digitális fényképezőgéphez hozzákapcsolható. Az Európai Bizottság azzal számol, hogy 2011-től már a legtöbb mobiltelefon kompatibilis lesz az új töltővel.
Kapcsolódó cikkek
- Februárban jön a Nokia N9 mobiltelefon Intel Atom lapkával és MeeGo operációs rendszerrel
- Öt hónap alatt 16 ezer T-Mobile ügyfél választotta a készülékbiztosítás szolgáltatást
- Európának dinamikus spektrumpolitikára van szüksége
- A világ legkeskenyebb okostelefonja és szemüveg nélküli 3D kijelző
- Xperia arc: szupervékony csúcsgép a Sony Ericssontól
- Az orosz Sistema saját fejlesztésű okostelefonja márciusban a piacon
- EU-elnökség - Elindult a magyar elnökség hivatalos honlapja
- Vizsgálatot indított az EU-bizottság a Deutsche Telekom ellen
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- Újabb csúszás a Nokiánál, ezúttal az E7 csúcsmobil tolódik 2011-re
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.