Lopott a Google vagy sem?
Az Oracle Google elleni „plágiumperéhez” adott új bizonyítékokat Florian Mueller, aki a Foss Patents blogon igyekszik részletekbe menően bizonyítani, hogy az Android több helyen tartalmaz olyan kódsorokat a Java-ból, ami nem lehet véletlen egyezőség, vagyis a Google tudatosan sértette meg a szerzői jogokat. A blogbejegyzés máris szakmai vitát gerjesztett, ugyanis egy másik szakértő, Ed Burnette, a Ziff Davis Net "Dev Connections" blogjában cáfolja Mueller megállapításait.
Az Oracle nyáron beadott vádjában egy olyan példát mutat, ahol az Android operációs rendszer kódja sorról sorra megegyezik egy, az Oracle tulajdonában lévő vállalat, a Sun Microsystem által védett kóddal. Florian Mueller ezen kívül még hat másolt fájlt talált egyetlen könyvtárban. További kutatást végezve 37 olyan fájlra bukkant, ami a „Sun Proprietary/Confidential” jelzéssel volt ellátva, azaz egyértelműen jogtalanul használta őket a Google. Talált több olyan fájlt is, melyek a program logikájában nem, csak minimális dolgokban tértek el a Sun által fejlesztett és jogvédett kódoktól. A bizonyítékokat Mueller 46 oldalnyi dokumentumban gyűjtötte össze.
Ed Burner a ZDnet-en először is kétségbe vonja Mueller kompetenciáját – se nem fejlesztő, se nem jogász – állítja. A kérdéses hét fájl - írása szerint - teszt fájlként volt fent, a Sun maga jelentette meg őket, hogy segítse a fejlesztőket saját kódjaik és eszközeik tesztelésében, az Android és az Apache Software Fondation fejlesztői visszafejtették, majd újra építették őket. A Kódok fejlécén az Apache license jelzés tévesen jelent meg. Ezeket a fájlokat 2010. október 30-án és 2011. január 14-én törölték is, az Android nélkülük fut. A további 37 fájlról Ed Burnett azt állítja, hogy azok egy bizonyos audio-meghajtó chipjének a kódjai, és valószínűleg tévedésből kerültek fel.
Nilay Patel, szabadalmi jogász (Engadgetben megjelent publikációja) szerint az, hogy a fájlok csak tesztfájlok voltak, technikai kérdés, de jogilag nem változtat a tényen, hogy a Google megsértette a szerzői jogokat az operációs rendszere fejlesztése és disztribúciója során.
A vita tehát a két blogbejegyzéssel sem dőlt el, marad a bíróság, miközben naponta több mint 300.000 Android operációs rendszerrel működő telefont és tabletet aktiválnak. Lehet, hogy ezek vásárlói orgazdák?
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Az internet az orosz mozi halála
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.