Android irányok: balra Gingerbread, jobbra Honeycomb
Az Android operációs rendszernek egyszerre két új hivatalos verziója jelenik meg – jelentette be Xavier Ducrohet, a szoftverfejlesztés műszaki igazgatója. Az Android 2.3 (Gingerbread) elsősorban az okostelefonok részére készült, míg az Android 3.0 (Honeycomb) a nagyobb képernyőjű, főleg tabletek számára kifejlesztett verzió.
A korábbi verzióra írt alkalmazások a kódok megváltoztatása nélkül futtathatók az új operációs rendszerrel, de a kifejezett Honeycomb alkalmazások nem működnek az Android 2.x rendszerű okostelefonokon.
Egyes vélekedések szerint nehéz dolguk lesz a fejlesztőknek, hiszen egy alkalmazásnak két verzióját is meg kell írniuk, ha szeretnék azt minden felhasználóhoz eljuttatni. Ugyanakkor Adrian Kingsley-Hughes blogjában arról ír, hogy pánikra semmi ok, hiszen az Android 3.0 csak lehetővé teszi, hogy a tableteken futó alkalmazások kihasználják az eszköz minden lehetőségét. Egyáltalán nem szükséges, hogy a tablet- és telefon-alkalmazások megegyezzenek.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Debütált a Google Music
- A Telenor ügyfelei telefonszámlájukhoz írathatják a letöltött Android-alkalmazások árát
- Már mindenki számára elérhető a Google+
- Frissült a Goggles
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.