A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés
Simai Anna szombati közleménye szerint a Nokia új stratégiájára vonatkozó pénteki bejelentést Yrjö Eskola, a komáromi gyárigazgató azzal pontosította, hogy az új stratégia közvetlenül nem érinti gyártási stratégiát. A komáromi gyárban a termelés továbbra is ugyanúgy folytatódik - tette hozzá.
Stephen Elop, a Nokia Corp. új vezérigazgatója pénteken "jelentős létszámcsökkentést" jelentett be telekommunikációs szakemberek előtt Londonban. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik, és ezért megtakarítások szükségesek.
A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132.500 dolgozó állt.
A finn mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat pénteken gyakorlatilag elismerte okostelefon modellstratégiájának kudarcát, és bejelentette, hogy a jövőben a Microsoft mobil operációs rendszerének alkalmazására áll át.
A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1.075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6.000 embert alkalmazott Magyarországon, közülük 5.500-at Komáromban.
Kapcsolódó cikkek
- Nokia - NGM: közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Nokia E6-00 teszt
- Átszervezésekre készül Romániában a Nokia
- Zuhant a Nokia árfolyama a profitfigyelmeztetés után
- Hétezer állás szűnik meg a Nokiánál 2012 végéig
- A Nokia 16 ezer munkatársat "érintő" átalakításra készül
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- Leépítésekre készül a Nokia
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.