Lekörözte a nyugati versenytársakat a legnagyobb kínai számítógépgyártó
A társaság csütörtöki jelentése szerint az adózott nyereség 99,65 millió dollár volt 2010 utolsó három hónapjában, 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bevétel 22 százalékkal 5,81 milliárd dollárra nőtt. A kínai cég így két éve a legjobb negyedévet zárta.
A számítógépgyártók világrangsorában a negyedik helyen álló társaság 9,48 millió számítógépet (PC) adott el, 21,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A Gartner informatikai piackutató cég adatai alapján a növekedés mértéke messze meghaladja a globális PC-piac 3,1 százalékos bővülését, és az első három helyezett - a HP, az Acer és a Dell - növekedési ütemét is.
Az úgynevezett nyereséghányad - profit margin, vagyis az árbevételnek az a része, amely profittá válik - 2,2 százalékra nőtt a harmadik negyedévi 1,9 százalékról. Az ágazatban jellemzően alacsony nyereséghányad arra ösztönzi a cégeket, hogy új területekre is belépjenek és szövetségeket kössenek, akár a versenytársakkal is. Így tesz a Lenovo is, tavaly májusban például a LePhone nevű készülékkel belépett az okostelefonok piacára, az év végén pedig közös vállalatot alapított a NEC nevű japán PC-gyártóval.
A Lenovo 2005-ben lépett elő globális szereplővé, az amerikai IBM PC-gyártó üzletágának felvásárlásával.
Kapcsolódó cikkek
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
- Megugrott tavaly a legnagyobb cseh internetes üzlet forgalma
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
- Uniós támogatás következő generációs telekommunikációs termékcsomag kialakítására
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.