Csaknem 300 millió forintos IT-fejlesztés Salgótarján iskoláiban
Megérkeztek a tanulói laptopok öt salgótarjáni iskolába, egy kapcsolódó pályázat révén pedig 18 intézményben fejlesztik az informatikai eszközöket; a két pályázaton összesen 281 millió forintot nyert el a város - tájékoztatta a polgármesteri kabinet munkatársa szerdán az MTI-t.
Lakatos Katalin elmondta: a 90 millió forintos, Tanulói laptoppal a jövőért projekt keretében 698 tanulói és 27 tanári laptopot, továbbá az órai munkát lehetővé tévő oktatási szoftvert kaptak az iskolák. A pályázatban részt vevő tanulócsoportoknak öt évig kell használniuk az eszközöket.
Ehhez a kiíráshoz kapcsolódóan további 191 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, az informatikai eszközfejlesztésben az óvodákat kivéve minden salgótarjáni közoktatási intézmény érintett - mondta Lakatos Katalin. A speciális eszközökkel megoldották a nagyothalló, siket, gyengénlátó és mozgássérült diákok hozzáférését is.
Kapcsolódó cikkek
- tanárblogok.hu - hiánypótló tapasztalatmegosztás
- Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
- Újabb elismerés a hálózatban tanuló kattintós nagyiknak
- Több mint 460 számítógéppel szerelik fel Békés város általános iskoláit
- Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba iskoláit
- Elektronikus könyvolvasókkal válthatják fel a tankönyveket Ukrajnában
- A számítástechnikát tartják a legfontosabb tantárgynak az osztrákok
- Konferencia a látássérültek ECDL oktatásáért
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.