Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 4. 09:36

Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat - legalábbis ezt sugallják azok a távol-keleti gyártók, amelyek számos iPadre hasonlító táblagéppel rukkoltak elő a hannoveri számítástechnikai és informatikai szakkiállításon.

Az érintőképernyők és az Apple-nél megszokott alumíniumburkolatok mellett a kiegészítők - például a billentyűzetek és az USB-kábelek - között is megjelentek azok az utánzatok, amelyek nevükben, illetve kialakításukban Apple-termékre hasonlítanak, azonban mégsem egyértelmű, hogy hamisítványokról lenne-e szó.

 Ilyen kétes termékeket a CeBIT-re egyébként sem engednének, azonban a délnyugat-kínai cégek pult alól kínált katalógusaiban láthatók az eredetihez jobban hasonlító másolatok is. Ezeknek az iPad-klónoknak mentségére legyen szólva, hogy az Apple csupán szerdán jelentette be a kamerával szerelt új táblagépének piacra dobását, Kínában viszont már hónapok óta létezik kamerás, illetve két SIM-kártya fogadására alkalmas változat.

 A táblagépek piaci növekedését mutatja, hogy több tucatnyi beszállító árulja az Apple kütyüihez méretezett kiegészítőket. Éppen ezért az iPad 2 bejelentését az újságíróknál is jobban azok a gyártók várták, amelyek standjaikon már a kamerás változathoz való védőtokokat kínálják. Jóllehet az amerikai informatikai vállalat Hannoverben nem képviselteti magát, a szoftvercégek standjainál mégis Apple-gépeken demonstrálják az újdonságokat.

 A vevők igényeihez igazodva, illetve az iPad sikerén felbuzdulva a neves cégek is az érintőképernyővel rendelkező eszközökben látják a jövőt. A Circle Twele Inc. például a speciális asztalra vetített, érintéssel manipulálható felületben bízik. A projektorral megjelenített "törhetetlen" felületet azok vezérelhetik, akik az asztalhoz csatlakoztatott székeken ülnek. Ezzel a módszerrel például csapatmunkát igénylő feladatokat lehet megoldani, vagy akár interaktív társasjátékokat lehet játszani.
 

Kulcsszavak: Apple jog CeBIT CeBIT 2011

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36