Megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal
Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai elektronikai ipar jelentőségére és lehetőségeinek kiaknázására, illetve az együttműködés révén az iparág szereplői együtt hatékonyabban és hangsúlyosabban képviseljék a nemzetgazdaság és az iparág közös érdekeit.
A NEK konkrét cselekvési javaslatokat fogalmaz meg a kormányzati stratégiai célok elérése érdekében az elektronikai iparág fejlesztése révén.
Az IVSZ a KSH adatai alapján közölte, hogy a 2007-2010 közötti időszakban az elektronikai gyártás közvetlenül több mint 5 százalékkal, a közvetett hatásokat is figyelembe véve pedig mintegy 15 százalékkal járult hozzá a GDP-hez, a feldolgozóipar 24,5 százalékát adja és mintegy 92.000 főt foglalkoztat.
A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal résztvevői az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ), az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP), a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Mérnökakadémia (MMA), a Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT), a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ).
Kapcsolódó cikkek
- IDC: közel 50 százalékkal nőhet az okostelefonok piaca
- Mindent egy helyen a vállalati informatikáról
- Microsoft előadások az IT fejlesztés jövőjéről
- Kelet-Magyarország vezet az okostelefon-használatban
- Romló üzleti, zuhanó fogyasztói várakozások
- Továbbra is töretlen a pénzügyi pálya népszerűsége
- Japán - Az Infineon nem számít komoly üzleti következményekre
- Japán - Világszerte zavarok keletkezhetnek az elektronikai iparban
- Megérik-e a pénzüket az internet óriásai?
- IVSZ: oktatási reform kell az elektronikai ipar növekedéséhez
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.