Symantec: 33%-kal csökkent a levélszemét a Rustock feszámolása óta
Az elmúlt év végén a Rustock botnet hálózat naponta 44 milliárd spam üzenetet küldött ki, amely meghaladta az összes levélszemétnek a 47%-át. Az év elején ez csökkent, de még ezekben a hónapokban is több mint 13 milliárd e-mailt postázott naponta.
A Microsoft szakembereinek néhány héttel ezelőtt sikerült leállítani a hálózat központi szervereit. (http://hirek.prim.hu/cikk/81263/) A következő héten a levélszemét 52 milliárdról 33 milliárdra esett vissza.
A botneteket fertőzött számítógépek, azaz a számítógépes szakzsargonban csak zombiként emlegetett gépek milliói alkotják. A zombi kifejezés abból ered, hogy egy otthoni, iskolai vagy vállalati számítógép úgy is tagja lehet a botnetnek, hogy a gép tulajdonosa nem is tud róla.
A Rustock felszámolása után a Bagle lett a legaktívabb spam küldő botnet, több mint 8 milliárd napi levélforgalommal, de jelentős a Festi és Cutwail hálózat is.
Paul Wood, a MessageLabs Intelligence elemzője elmondta, hogy a botnet hálózatok sajnos a cyberbűnözés egyik destruktív forrása. A botnetek a hamis üzeneteken kívül megtámadhatják a szolgáltatást, illegális weboldalakat hozhatnak létre, a fertőzött zombi gépekről adatokat tölthetnek le.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe béta verziója
- Cisco: drasztikus mértékben csökkent a spamek száma
- Az Olimpia alatt fokozódik a spamveszély
- Symantec: a cégek háromnegyedének nincs szoftveres védelme
- Negyedmilliárd felett a Symantec tanúsítványok száma
- Feladta magát a Facebookon támadó "Spamkirály"
- Symantec: Magyar piacon a SEP 12.1
- Tömeges spamelés helyett célzott támadások
- A spamelők létrehozták saját URL-rövidítő szolgáltatásaikat
- Oszama holtteste a legnépszerűbb hoax
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.