Elkészült a népszámlás végleges kérdőíve
Elkészültek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakemberei az októberi népszámlálás végleges kérdőívével, amit idén először az interneten is ki lehet majd tölteni - olvasható pénteken az index.hu internetes hírportálon.
Az összeírás 15 milliárd forintba kerül. A KSH költségvetésében ugyan 950 millió forintot zároltak a kormány februári döntése szerint, de az erről szóló rendelet külön rögzítette, hogy a népszámlálás 2011 végéig már jóváhagyott, a 2012-es költségeket még nem tartalmazó 15 milliárdos költségvetését az elvonás nem érinti.
A hírportál emlékeztet arra, hogy a cenzus előkészítése és a próbaösszeírások több éve kezdődtek, idén az előkészületek mellett a kampány és maga az adatfelvétel zajlik, míg az értékelés 2012-ben zárul.
Október 1-jéig mindenki kézhez kapja a népszámlálási nyomtatványokat. Október első két hetében az interneten is beküldhető lesz az önállóan kitöltött kérdőív, de a hagyományos kérdőíveket is kitöltheti saját maga a válaszadó. Később az életvitelszerűen Magyarországon élők már csak a kérdezőbiztosnak adott válaszokkal tehetnek eleget a válaszadási kötelezettségüknek.
A KSH tájékoztatási főosztályvezetője, Szabó István szerint az őszi próbanépszámlálás adatai alapján arra számítanak, hogy a megkérdezettek 10-30 százaléka az online kitöltést választja.
Szabó István lehetségesnek tartja, hogy az idei lesz az utolsó hagyományos népszámlálás. Egyre több országban honosodik meg ugyanis az a módszer, mely a hivatalos állami adatbázisokat kapcsolja össze (statisztikai célra) és használja az információk kinyerésére.
Ehhez azonban komoly jogszabályváltozásokra van szükség - írja a hírportál. A népességnyilvántartás, az oktatási és foglalkoztatási nyilvántartások jelenleg nem használhatók ilyen célra. Emellett azt is biztosítani kell, hogy a névhez kötött adatok statisztikai célra kizárólag nevesítetlen formában legyenek felhasználhatók. Mivel az érzékeny adatokhoz nem lehet adatbázisból hozzájutni, ha azokra az állam a jövőben is kíváncsi lesz, vegyes rendszert kell majd kialakítani.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Az uniós lakosság négyötöde hozzáférhet már interneten is a közszolgáltatásokhoz
- MVH: indul a kötelező E-monitoring adatszolgáltatás
- EU-elnökség - Felkai 2013-ra működőképes SIS-II rendszert remél
- Elkészült a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regiszter
- Még az idén megújul a Budapest portál
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok, a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is
- A Kereskedelmi és Iparkamaráknál is elérhetők az elektronikus ügyintézéshez szükséges eszközök
- EU-elnökség - Szakértő: a legfontosabb kommunikációs eszköz a honlap lesz
- Társadalmi igény egyes alkotmányos jogok elektronikus úton történő gyakorlása
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.