Új korszak az álláskeresésben: egyre többen találnak munkát a közösségi oldalakon
A magyar munkavállalók nagy többsége, 75 százaléka jelen van a közösségi oldalakon, közel 15 százalékuk pedig már ezeket a felületeket, illetve szolgáltatásokat használja elsődlegesen munkakeresésre – derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb nemzetközi felméréséből. Bár a közösségimédia-használat még elsősorban magáncélú, a portálokon található információk egyre jobban befolyásolják az álláskeresést. A megkérdezettek többsége például nem jelentkezne egy olyan cég álláshirdetésére, amelyről kedvezőtlen híreket olvasott a közösségi oldalakon.
Szakmai kapcsolatépítés a közösségi oldalakon?
A felmérésben részt vevők 71 százaléka ugyan tudja, hogy a profilját a munkaadók is megnézhetik, ennek ellenére elsősorban személyes és nem szakmai információkat osztanak meg, adatlapjukat is ennek megfelelően alakítják ki. Ez azonban részben annak a következménye, hogy Magyarországon még sokkal nagyobb az általános portálok látogatottsága, ahol az ismerősökkel való kapcsolattartásra helyezzük a hangsúlyt. Az iWiW-nek 4,5, a Facebooknak mintegy 2,5 millió regisztrált tagja van, míg a kimondottan szakmai kapcsolatépítést szolgáló LinkedInen nagyjából 130 000 magyar munkavállaló regisztrált.
Jankovich Ilona, a Randstad Hungary ügyvezetője szerint azonban az álláskeresésben egyértelműen az utóbbihoz hasonló portáloké a jövő. „Ezek az oldalak kimondottan a korábbi és jelenlegi munkatapasztalatok megosztásáról, nem pedig a személyes tartalmak feltöltéséről szólnak, így a szakmai kapcsolatfelvételre is sokkal több lehetőséget biztosítanak. A Randstad munkaerő-közvetítéssel foglalkozó munkatársai is jelen vannak a közösségi oldalakon, és kezdeményezik üzleti csoportok alakulását, a szakmai tudás megosztását. Így olyan tehetségeket fedezhetünk fel, akikhez a hagyományos csatornákon csak nehezen jutnánk el” – mondta a szakember.
A Randstad kutatása szerint világszerte növekszik a közösségi portálok és a munka kapcsolatának jelentősége. Különösen a sok fiatal dolgozóval rendelkező államokban domináns ezeken a csatornákon a munkavállalói szerep. Indiában például a megkérdezettek 60 százaléka a kollégáival is Twitteren tartja a kapcsolatot, és 79 százalékuknak származott már üzleti előnye a közösségi média használatából. „A magyarok számára talán a lengyel adatok a legérdekesebbek, Közép-Európában ők aknázzák ki legjobban a Facebook, a Twitter vagy a LinkedIn lehetőségeit. Lengyelországban például 36 százalék bízik abban, hogy pusztán a közösségi média segítségével is találna állást, de ehhez hozzájárul, hogy a válaszadók 37 százaléka elsősorban munkavállalóként jelenik meg ezeken az oldalakon” – mondta Jankovich Ilona.
A felmérés hátteréről
A Randstad Workmonitor egy 29 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakört is vizsgál. A 2011. február végén felvett kérdéssor a munkavállalók közösségimédia-használati szokásait vizsgálta a 18-65 éves, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozók körében.
Kapcsolódó cikkek
- Eltávolították a Harmadik Palesztin Intifada Facebook oldalt
- Létrejön a legnagyobb magyarországi álláskereső adatbázis
- Túlbecsülik a szociális oldalak értékét
- Napi húszezer kiskamasz veszti el Facebook-profilját
- Mobil alkalmazás fejlesztő céget vásárolt a Facebook
- Facebook oldalt kap II. János Pál pápa
- Megérik-e a pénzüket az internet óriásai?
- A nők otthonosabban mozognak az iWiW-en és a Facebookon
- Egyre kevesebb a nő a technológia világában
- Elégedetlen, mégis mozgásképtelen munkavállalók
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.