Természettudományos megfigyelések hétköznapi webkamerával
Webkamera-laboratórium, kutató-mentő robotrepülő, mobiltelefonos közlekedési jegy, óriás 3D-holografika: többek között ezeket a találmányokat lehetett kipróbálni Magyarország legnagyobb innovációs seregszemléjén, a 2011. május 18-án megrendezett Magyar Innovációs TechShow-n, a budapesti Millenáris Parkban. A kiállított high-tech megoldások többségét Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára személyesen tesztelte.
A szakmai zsűri döntése alapján közel 90 pályázat közül összesen 21 találmány mutatkozott be a Magyar Innovációs TechShow-n. A VJ-show-val kísért látványos kiállítás mellett a nyertes pályázók rövid versenyprezentációkban mutatták be fejlesztéseiket.
A 2011. évi Magyar Innovációs TechShow leginnovatívabb megoldása a közönség szavazatai alapján az Intellisense Zrt. WebCam Laboratory elnevezésű szoftvercsomagja, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen egyszerű, hétköznapi webkamerával érdemi természettudományos megfigyeléseket és méréseket hajtsanak végre.
Nyitrai Zsolt a rendezvényen elmondta: Az ország tehetségeinek megbecsülése és támogatása közérdek. A kormánynak el kell érnie, hogy szoruljon vissza az agyelszívás jelensége és a magyar tehetségek hazájukban is érvényesülhessenek. Magyarországnak szüksége van a kreatív gondolkodásra és a társadalom érdekeit szolgáló különleges ötletekre. A kreatív energiák az infokommunikációsban hasznosíthatók a leggyümölcsözőbben, ezért ezen a területen nagyobb hangsúlyt kell fektetni az innovációra és a digitális evolúciót felgyorsító kutatásokra – mutatott rá Nyitrai Zsolt.
A rendezvényt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezte meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter szakmai együttműködésével, a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület és a Magyar Innovációs Szövetség szakmai támogatásával. A kiállítás a magyar uniós elnökség K+F programjának keretében május 16-19. között Budapesten megrendezett Future Internet Week eseménysorozathoz kapcsolódik.
Kapcsolódó cikkek
- Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon
- Innotrain IT: Spóroljon az informatikai költségein és fordítsa innovációra
- A HP alkalmazás-transzformációs megoldásokkal segíti a vállalatok innovációs törekvéseit
- Magyar Innovációs Techschow: közel 90 új Neumann
- Online híd a tag- és közgyűlésekhez: eGyűlés
- Uniós Techshow a Millenáris Parkban: új Neumannok kerestetnek
- Megnyitott a HR és CRM EXPO
- CeBIT 2011 - Távmunka és a szoftveres háttér az informatikai fejlesztések középpontjában
- A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re
- Virtuális HR és CRM kiállítás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.