Szabad kommunikáció a világban
A New York Times tegnap megjelent cikke szerint Afganisztánban egy 50 millió dolláros projekt keretében építenek olyan független mobilhálózatot, melyet a tálibok nem tudnak kikapcsolni. A Palisades elnevezésű program keretében a katonai bázisokon hoznak létre telefontornyokat. Egy másik árnyék-hálózat kiépítése folyik az Észak-Korea határában elrejtett mobil készülékek segítségével. A készülékekkel kínai telefontornyokhoz csatlakozva tudnak kommunikálni.
A hálózatok célja olyan függetlek kommunikációs csatornák létrehozása, mely a központi rendszert megkerülve bonyolítja le az információcserét. Az ötlet az Internet Egyiptomban történt eseményekben játszott szerepe kapcsán született, illetve az egyiptomi kormány azon lépése, hogy lezárhatta az internetet és a kommunikációs csatornákat, megakadályozva ezzel az információk szabad áramlását.
Az újságcikk emlékeztet arra, hogy hidegháború idején a Voice of America volt az a rádió csatorna, mely segítette az információ áramlását olyan országokban, ahol nem volt sajtó- és szólásszabadság. A 21. században a független internet és a mobil technológia segítheti a cenzúra megkerülését.
Kapcsolódó cikkek
- Nyílt és sokszereplős együttműködésre van szükség a nemzetközi internetirányításban
- Mit hoz az internetjövő Magyarországnak?
- A jövő internetjéről Budapesten tanácskoznak a szakértők
- LG Optimus 7 teszt
- Az internet maga a digitális vadnyugat
- Az amerikaiak új technológiával kerülnék ki a kínai cenzúrát
- Uniós kezdeményezés "a jövő internetjének" kifejlesztésére
- EU: az internet "hadszíntérré" válhat
- Két szakmai konferencia a héten: Média Hungary, majd Elektronikus Kereskedelem
- Karóra-telefon vigyáz a nagyira
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.