EU: Felelőssé tehető az eBay, ha aukcióin jogsértést követnek el

MTI Sajtóadatbank, 2011. július 12. 20:26

Felelőssé tehetők az internetes piacokat üzemeltető vállalkozások, köztük az eBay a felhasználóik által elkövetett védjegyjogsértésekért - állapította meg kedden kimondott ítéletében az Európai Unió Bírósága.

A luxembourgi székhelyű testület elé került alapügyben - egy nagy-britanniai perben - a L'Oréal kozmetikai cég azzal vádolta az eBay-t, hogy részt vesz a honlapjának felhasználói által elkövetett védjegyjogsértésekben. Kifogásolta azt is, hogy az eBay egyes esetekben felhasználóit a honlapján eladásra kínált, védjegyjogokat áthágó árukhoz irányítja. További fenntartása a kozmetikai cégnek, hogy az eBay nem tesz elegendő erőfeszítést a védjegyjogot megszegő termékek árusításának megakadályozására. Jogsértés a L'Oréal szerint az is, hogy az eBay-en unión kívüli értékesítésre szánt árukat is kínálnak uniós vásárlóknak.

A bírósági ítélet hangoztatta: ha az üzemeltető segíti a kínálat optimális megjelenítését, azzal már "tevőleges szerepet játszik", és nem hivatkozhat az uniós jog azon elemére, amely bizonyos internetes szolgáltatóknak a felelősség alól mentességet ad.

Megerősítette ugyanakkor a bíróság, hogy az egyes ügyekben a nemzeti bíróságoknak kell eljárniuk, és dönteniük a tényleges felelősségről. Állásfoglalása szerint "a nemzeti bíróságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy az ilyen vállalkozásokat olyan intézkedések meghozatalára kötelezzék, amelyek nem csupán a szellemi tulajdonjogok elleni jogsértések megszüntetésére, hanem az újabb jogsértésék megelőzésére is irányulnak".

Kulcsszavak: aukció eBay jog EU

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55