Az intelligens busz nem tud latinul
Modern technológiával sem lehet kikerülni a hibákat, ez a tanulsága a Rómában közlekedő új autóbusznak, melyen számítógép mondja be a megállók neveit. A római számokat azonban nem ismeri.
Melyik római autóbuszon a legszórakoztatóbb utazni? A 881-esen - írta a Corriere della Sera című napilap római kiadása. Az újság szerint rómaiak és turisták szívesen szállnak fel az ezen a vonalon most forgalomba állított kényelmes, légkondicionált autóbuszokra, melyek ráadásul jókedvre is derítik az utasokat. A 881-es autóbuszokon ugyanis nem előre regisztrált emberi hang, hanem számítógép mondja be járműben levő kijelzőn is olvasható megállók neveit. Tökéletes olasz nyelven mindaddig, amíg olyan utcanévhez nem ér, melyben római szám is található. Ezt a komputer nem ismeri, így a római hetest például vi-nek olvassa megduplázva az i-t. Mivel a 881-es autóbusz a Vatikán szomszédságában halad, és a VII. Gergely pápáról elnevezett úton tizenhét megállóban áll meg, ezért éppen tizenhétszer hallható a "vii Gergely".
Az Atac római közlekedési vállalat azonnali válaszában jelezte, hogy ezt az autóbuszjáratot egy másik cég üzemelteti, mely még nem reagált az utasok panaszára.
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média felgyorsítja a katasztrófákra adott válaszreakciók terjedését
- Virtuális anyakönyvvezető
- Az Apple bemutatta a világ első Thunderbolt kijelzőjét
- Karnyújtásnyira az intelligens otthonok
- Interneten is elérhető az első akkád szótár
- Tetovált QR kód
- "Okos városok" Magyarországon
- Érzelem-felismerő alkalmazást fejlesztettek diákok a Xeroxnál
- Projekt Gutenberg: e-könyv már negyven éve
- Velence három dimenzióban
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.