Az Apple betiltatta a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását Európában

Kütyü magazin, 2011. augusztus 12. 09:37

Az amerikai gyártó az iPad-ot érintő szellemi jogok megsértésére hivatkozva tett előzetes intézkedéseket a Samsung táblagépének európai értékesítése ellen. Elérte a célját.

Nagy Britanniában csak múlt héten került az üzletek polcaira a Galaxy Tab 10.1, de máris el kellett róluk távolítani. Düsseldorf Regionális Bírósága helyt adott az Apple kezdeményezésének, ennek köszönhetően Hollandiát kivéve Európa összes országában leállították a koreai gyártó táblagépének árusítását a per lezárásáig.

A pán-európai jog  lehetőséget nyújt egy ehhez hasonló intézkedésre, minek keretében egy termék értékesítése megtiltható az egész Európai Unió területén. A vád szerint a Samsung nem egy, hanem több – az Apple tulajdonát képező – szabadalmat sértett meg a táblagépével, például az iPad 2 elemeinek egy részét is lemásolta a koreai gyártó. Bár a Samsung élhet fellebbezéssel az ítélet ellen, kára már így is hatalmas méreteket ölt.

Az Apple szóvivője így nyilatkozott az ügyről:

„Nem véletlen, hogy a legutóbbi Samsung modellek nagy mértékben hasonlítanak az iPhone-ra és az iPad-re a formájuktól és a hardverüktől kezdve a felhasználói felületükön keresztül a csomagolásukig. Az effajta kirívó másolás megengedhetetlen, és nekünk meg kell védenünk az Apple szellemi tulajdonát, amikor más vállalatok ellopják a mi elképzelésinket.”

A teljes cikk a kütyün.

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36