Tizenegy százalékkal nőtt a Huawei árbevétele az első félévben
A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Huawei technologies árbevétele 11 százalékkal 98,3 milliárd jüanra (15,38 milliárd dollár) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság.
A vállalat működési eredménye az első hat hónapban 12,4 milliárd jüan volt. A társaság nem közölt előző évi adatot. A Huawei hétfőn megerősítette idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését: ennek értelmében az előző évinél 7 százalékkal magasabb, 199 milliárd jüanos árbevételt érhet el. Az előző évben 24 százalékkal 185,18 jüanra nőtt a társaság árbevétele.
A társaság közleménye szerint megtartotta szélessávú mobil internet piacán az iparági vezető szerepét, a mobiltelefon üzletág pedig 100 százalékos növekedést hozott az első félévben. Utóbbiban az eladás fő hajtóerejét az Android alapú okostelefonok adták, amelynek értékesítési adatai alapján a Huawei a világ 5. legnagyobb gyártója.
Cath Meng, a Huawei pénzügyi igazgatója a vállalat közleményében úgy fogalmazott: "Habár a világgazdaság továbbra is bizonytalan, a Huawei 2011 első félévében nyújtott teljesítménye összhangban volt elvárásainkkal".
A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol azóta európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával.
A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését, és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.
A Vodafone Magyarország márciusban jelentette be, hogy a Huawei hajtja végre hálózatának korszerűsítését.
Kapcsolódó cikkek
- Jól teljesített a Dell a második negyedévben
- Európai felvásárlásba fogott a Xeroxhoz tartozó ACS
- Az Apple Amerika legértékesebb vállalata
- Óriás fejlesztéseket hajt végre az Air Liquide-nél a Xeroxhoz tartozó ACS
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel a második negyedévben
- Átalakul a Vodafone, új vezér kerül Beck György mellé
- A Nordtelekom tulajdonosai támogatják a Beltáv ügyfeleinek és hálózatának megvásárlását
- Apple étvágy: e-könyv áruház a következő falat?
- Biztonsági energiaellátási rendszerek üzletág a Schneider Electricnél
- Felsőoktatásban erősít a Xerox
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.