Dux László: az informatika a felsőoktatás sikerágazata
Az informatika a felsőoktatás sikerágazata, ezért a felsőoktatás átalakítása során ezt a pozícióját erősíteni szeretnék - jelentette ki Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára szerdán Debrecenben.
Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű - bolognai - képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón.
Dux László elmondta, hogy az idén csaknem ötezer hallgató jelentkezett informatikai képzésre, ami az össz hallgatói létszám csaknem tíz százaléka. Az egyéb szakokon tanulók közül sokan kiegészítő szakként választották az informatikát, így arányuk még a tíz százaléknál is nagyobb - jegyezte meg.
Dux László az új felsőoktatási törvényről - amely még az idén az Országgyűlés elé kerül - elmondta, hogy visszaállítja a célorientált képzést.
A felsőoktatásban gyakorlatorientált, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzési rendszerre van szükség - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Fábián István rektor elmondta: a Debreceni Egyetemen rendkívül sokrétű az informatikai oktatás. Példaként említette, hogy az egyetem kihelyezett tanszéket működtet az IT Hungary Magyarország Kft.-nél, amely biztos munkalehetőséget jelent a végzett hallgatóknak.
Demetrovics János akadémikus, a konferencia elnöke szerint a debreceni informatikai konferencia jó lehetőség a találkozásra és a kapcsolatfelvételre a fejlesztés, az oktatás és az alkalmazás területén dolgozó informatikusoknak.
A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem azzal a céllal, hogy áttekintést nyújtson a tudományterület jelenlegi helyzetéről, megvitassák a szakterület előtt álló kihívásokat, és lehetőséget biztosítsanak a tapasztalatcserére. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
A konferencián a két plenáris ülés mellett fórum keretében öt informatikai kötődésű téma megvitatása, valamint az Informatikai Doktori Iskolák kerekasztalprogramjában a doktorképzés aktuális helyzetének, problémáinak, lehetőségeinek áttekintése szerepel.
Kapcsolódó cikkek
- Trendkövető tanár-továbbképzés a Microsoftnál
- IT fejlesztés egy miskolci református iskolában
- Informatikai fejlesztés a paksi iskolákban
- Informatikai tudáspróba a zalaegerszegi Apáczai könyvtárban
- Szeptembertől korszerűbb tananyagok a felsőoktatás dunántúli fellegváraiban
- Ingyenes fejlesztői kurzust indít a Microsoft
- Felsőoktatásban erősít a Xerox
- Gyakorlati e-közigazgatás oktatás a Corvinuson
- Amazon top-szolgáltatás: e-tankönyvek kölcsönbe
- Új Canon tudományos számológép és emulátor szoftver
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.