Egységes közigazgatási levelezőrendszer Floridában
Az állam először vett igénybe egységes rendszert az e-mail forgalom lebonyolítására, valamint keresett megoldást a privát felhőalapú e-mailezésre a Microsoft Exchange 2010-en keresztül. A szerverszoftver megfelelő biztonságot garantál az egészségügyi, illetve igazságügyi információs szolgálattal való kompatibilitáshoz, skálázhatósága révén pedig valamennyi helyi közigazgatási szerv számára elérhetővé teheti a megoldást.
„Az egységes levelezési rendszerrel az állam közigazgatási szervei hatékonyabban, kényelmesebben és átláthatóbban dolgozhatnak és működhetnek együtt, ráadásul a rendszer fenntartása is kisebb terhet ró az adófizetőkre” – mondta el David Taylor, Florida állam informatikai ügyekért felelős vezetője.
Az ACS többek részt vesz az állami dolgozók és intézmények rendszerátállításában, segíti az archiválási, keresési feladatokat, valamint támogatást nyújt a mobileszközök használatában, a biztonsági menedzsmentben, vagy éppen a katasztrófák utáni helyreállítási munkák alkalmával.
“Biztosak vagyunk abban, hogy Florida állammal való együttműködésünkkel az Egyesült Államok egyik legmodernebb elektronikus levelezési szolgáltatását építjük ki” – mondta el Joseph Doherty az ACS vezérigazgatója. „A rendszer jó példája annak, hogy megoldásainkkal hogyan tudjuk növelni a kormányzati intézmények hatékonyságát, és szolgáltatásaik minőségét.”
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- A munkavégzés hatékonyságát növelő mobilalkalmazást fejlesztett a Xerox
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- A világ legnagyobb újítói között a Xerox
- A Cloud Manager 2.0 segítségével már Apple készülékekről is ellenőrizhetők a felhő alapú környezetek
- SUSE Linux Dell felhőben
- A Fujitsu csökkenti a saját felhő költségeit és kockázatát
- Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
- Nincs több bolyongás a szenzoros parkoló keresővel
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.