Ingyenes megoldás vakoknak: Beszélő Linux 2.5 és ECDL oktató
Az elmúlt évek során számos, látássérült emberek által gyakran használt alkalmazás vált elérhetővé a BeLin-ben, ilyen például az állandóan tökéletesített nagyító és képernyőolvasó program, az internetböngésző és levelezőszoftverek vagy a vakbarát játékok használatának lehetősége. Az 1.5-ös verzió korábban elnyerte az IT Business Leadership Award-díját, ahol a zsűri indoklásában kiemelte a BeLin társadalmi hasznosságát, és azt, hogy hozzájárul az informatika és a számítógép-használat szélesebb körű elterjedéséhez.
Az operációs rendszer fejlesztői 2011-ben, a BeLin 2.5-ös változatában is több hasznos újítással örvendeztetik meg a felhasználókat. Ezek közül a legjelentősebbek az alábbiak:
A BeLin 2.5 verziója az Orka képernyőolvasó legfrissebb változatát tartalmazza, amely számos új szolgáltatást nyújt, lényegesen kényelmesebbé téve a Linux operációs rendszer és alkalmazásainak használatát egy látássérült felhasználó számára. A képernyőolvasó szoftver beszédkimenetét adó Espeak beszédszintetizátor szintén jelentős fejlődésen ment keresztül az előző kiadás óta.
A hangoskönyv konverter egy új és rendkívül hasznos alkalmazás, amely különböző szöveges fájlformátumokból (TXT, DOC, ODF, PDF és HTML) képes mp3 formátumú hangoskönyveket előállítani, ahol beállítható a felolvasás beszédsebessége és hangmagassága, valamint kiválasztható idegen nyelv is a felolvasáshoz. Az alapítványunk vezetésével elkészült szoftver nemzetközi sikerét mutatja, hogy angol, német és cseh nyelvre is honosították.
Magyarországon most először jelenik meg olyan, a Linux használatát bemutató tananyag, amely kifejezetten a látássérült emberek igényei alapján készült. A speciális tananyag továbbá eleget tesz a nemzetközi ECDL követelményeknek is, mivel felöleli a második ECDL modul („Operációs rendszerek”) teljes követelményrendszerét. Ez alapján egy látássérült ember akár otthon egyedül, akár tanfolyami keretek között eredményesen készülhet fel az ECDL modulvizsga sikeres teljesítésére.
A BeLin 2.5 és az ECDL alapú tananyag ingyenesen letölthető az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány honlapjáról (http://www.infoalap.hu/belin), valamint a BeLin honlapról http://www.belin.hu/.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.