Magyar szoftver Európa legígéretesebb start-upjai között
E héten pénteken érkezik Berlinbe a Mixgar fejlesztő csapata, hogy Európa 12 válogatott start-upjával mérettesse meg magát a HackFwd versenyén. A rendezvény célja, hogy kiválasszák a legnagyobb üzleti potenciállal bíró kezdeti vállalakozást. Köszönhetően a HackFwd támogató szakértelmének, a „kiválasztottak” a program végén nagytőke bevonására kész vállalakozásként törhetnek be az IT piacra.
A berlini megmérettetést újabb kihívás követi. A Bécsben megrendezendő Startup Week 2011-en (2011. 10. 3-7.) 50 kiválasztott termékfejlesztés mutatkozhat be. A konferencia negyedik, TechCrunch Napján kihirdetik a tíz finalistát, akik olyan kockázati tőkebefektetők és üzleti angyalok előtt prezentálhatják terméküket, mint az USA-ban élő média befektető és tanácsadó Várdy Zoltán, Hild Imre vagy a Skype és a Last.fm korábbi befektetői.
A bécsihez hasonló, befektetési célú konferenciára hívták versenyre az európai start-upokat Kijevbe is. Az Investors Day CEE-n (2011. október 25-26.) több ezer jelentkező közül 150 kap lehetőséget, hogy a „startup-ok utcáján” mutatkozzon be innovációjával a szakmai közönségnek, majd 50 prezentálhatja termékét a kockázati tőkebefektetők szűk körének. A szervezők az ötlet, a szakértelem és tőke találkozóhelyeként aposztrofálják az eseményt. 2010-ben 15 milliárd dollár összértékű tőke képviselte magát a rendezvényen, és az idei konferencia is hasonló léptékű befektetőket csábított Ukrajnába; részvevők listájára már feliratkozott az Intel Capital (USA) és a Mangrove (Európa).
Mi is az a Mixgar?
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenesen a világhálón Lomax amerikai folklórgyűjteménye
- Szintén zenész? Bárkiből az lehet! - Muzikálissá tesz egy gép (2. rész)
- Szintén zenész? Bárkiből az lehet! - Muzikálissá tesz egy gép (1. rész)
- Ingyenesen letölthető Heaven Street Seven-dalok Mikulásra
- Április 16 - Lemezboltok napja
- A Propellerhead zenei szoftvereinek disztribúciójával bővült a Trans-Europe Kft. kínálata
- Máris egymillióan használják a Ping netes hálózatot
- Egymilliárd ember látta Lady Gaga videóit a neten
- Na de ki lesz Magyarország NetMiniszterelnöke? 2.
- Letöltésajánló: kottaszerkesztő
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.