Egyre több a virtuális iroda Budapesten
A Regus, a rugalmas munkahelyi megoldások világelső szolgáltatójának jelentése szerint az utóbbi három hónapban, 2011 júniusa és augusztusa között 80 százalékkal nőtt a virtuális irodák iránti igény. A magyarországi piacon több ezer ügyféllel rendelkező vállalat elemzése szerint a virtuális irodák iránti érdeklődés növekedése a kisvállalkozásoknak és az otthoni irodáknak tudható be, hiszen az ő részükről mutatkozik igény a költségtakarékos, alacsony kockázattal járó, ugyanakkor a produktivitást jelentősen növelő megoldásokra.
A Regus többféle virtuális iroda-szolgáltatást kínál, beleértve a vállalat levélpapírján használható postacímet, külön telefonszámot és a hívásokat fogadó recepcióst, a posta átvételét és kezelését, valamint az elkülönített irodához vagy tárgyalóhoz való hozzáférést.
Mindezek segítségével a cégek meggyőző képet közvetíthetnek magukról az ügyfelek felé, ugyanakkor nem kell irodabérlésre és adminisztratív személyzetre költeniük. Van, aki tartós megoldásként használja a virtuális irodát, mások átmeneti megoldásként, mielőtt felállítanák saját irodájukat – gyakran ugyanazon a helyen, ahol a Regus iroda is működik.
Nagy Péter, a Control Labor Kft ügyvezetője számos előnyt lát a virtuális iroda fenntartásában:
„Belvárosi címen vagyok elérhető, ugyanakkor nem kell fáradoznom egy saját iroda berendezésével és a fenntartáshoz kapcsolódó számtalan költség tervezésével. Nyugodtan kivehetek egy nap szabadságot is, hiszen van személyzet, aki felvegye a telefont és átvegye a postát.”
Mark Dixon, a Regus vezérigazgatója hozzáteszi: „Noha a gazdasági helyzet már stabilizálódni látszik, a kisvállalkozások még mindig szigorúan visszafogják kiadásaikat. A virtuális irodák személyzettel ellátott irodát kínálnak az otthon működő és kezdő vállalkozások, valamint a magyarországi piacra újonnan belépő cégek számára. Ehhez jár a jól csengő postacím, a telefonokat professzionálisan fogadó recepciós – mindez külön költségek, kockázat és a fizikai jelenlét megoldásával járó fáradság nélkül.”
További információ: www.regus.com/workanywhere
Kapcsolódó cikkek
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
- További növekedést tervez a Konica Minolta
- Havidíjas, felhő alapú, nagyvállalati szintű IT-szolgáltatás KKV-knak
- Költözik a Facebook
- OxygenOffice Professional 3.2.1.40
- Új iratautomatizálási rendszer a Qualysoft-tól
- Névjegy
- Google-ra vált Los Angeles
- Amerikai koncepciójú új hazai irodában a Sun Kft.
- Letöltésajánló: Nyílt forráskódú irodai programcsomag az IBM-től
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.