Folyamatosan növelik a K+F-re fordítható összegeket Kínában
Az elmúlt évben Kínában 706,3 milliárd jüant (111,1 milliárd dollár) fordítottak K+F-re, ez a bruttó hazai termékből (GDP) 1,76 százaléka volt áll a beszámolóban, amely megjegyzi: ez az arány jócskán elmarad a világ vezető országaiétól, ahol a GDP-nek átlagosan 3 százalékát fordítják e célra.
A tudományos és technológiai fejlesztésekre költött összeg 2010-ben 27,6 százalékkal emelkedett éves viszonylatban, s megközelítette az állami költségvetés 5 százalékát.
Kína az utóbbi években tudatosan egyre többet költ tudományos kutatásokra gazdasága megújulási képességének növelése érdekében. A Világbank adatai szerint 2000-tő 2007-ig a K+F részesedése a GDP-ből 0,9 százalékról 1,4 százalékra emelkedett. A kínai kormány 2006-ban meghirdetett célja szerint 2020-ra ezt a mértéket 2,5 százalékra kívánják növelni.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában
- Fellőtték Kína saját navigációs rendszerének 11. műholdját
- Virágzik a luxustermékek on-line kereskedelme Kínában
- Amerika a fő ellenség a kínai hadsereg szimulációs játékában
- Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) - Innovációs különbségek számokban és kultúrában (2. rész)
- Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) - Innovációs különbségek számokban és kultúrában (1. rész)
- IT Services Hungary: új K+F központ 70 új IT munkahellyel
- SAP fejlesztőközpont nyílik Oroszországban
- A Műegyetemen fejleszt az Ericsson
- Infotér konferencia - Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.