Egyre többen vásárolnak hordozható gépet
A felmérést ismertető közlemény alapján az asztali számítógépek korszakának még nincs vége, hiszen az internetezők 75 százaléka használ ilyen eszközt. Ugyanakkor már érezhető a mobilabb eszközök előretörése is.
Laptopot, notebookot vagy netbookot az internetezők 53 százaléka használ, többnyire napi rendszerességgel. Köztük az átlagosnál magasabb arányban vannak a 35 évnél fiatalabbak, az újgenerációs telefont használók, a tanulók és a magasabb státusúak.
A felmérésből kiderül az is, hiába mobil egy eszköz, a megkérdezettek kevesebb mint fele használja őket igazán mobilisan.
A közlemény idézi Szőke Emíliát, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzserét, aki elmondta, az emberek nagy része nem hordozza a laptopját az otthona és a munkahelye között, igaz, a mobilitás már akkor is szerepet kap, ha csak a lakáson vagy az irodán belül szeretnénk más-más helyiségben használni gépüket.
A férfiak és a nők között nagyok az eltérések: míg az erősebbik nem képviselőinek 57 százaléka használja a laptopját vagy notebookját legalább két helyen, addig a nőknek csupán egyharmada élvezi ki az eszköz hordozhatóságának előnyeit. Magas azok száma is, akik mind az asztali, mind a hordozható gépet igénybe vesznek: tízből négyen mindkét megoldást használják.
A legtöbben e-mailezésre és információk keresésére használják a számítógépüket, majd pedig munkájuk során, leginkább hírek olvasására (77 százalék) és dokumentumok szerkesztésére (69 százalék). Szintén fontos eszköz, ha kikapcsolódásról van szó: a megkérdezettek több mint fele használja játékra, közösségi média oldalak látogatására és zenehallgatásra, de az internet alapú telefonálás lehetőségét is egyre többen (34 százalék) kiaknázzák.
A táblagépek elterjedtsége még visszafogott, 100 internetezőből mindössze 1 használja ezt az eszközt, sőt, sokan vannak azok, akiknek ez az eszköz egyelőre fehér folt: a megkérdezettek 30-40 százalékának nem volt véleménye a tabletekről feltett kérdések kapcsán. A jelenlegi penetrációhoz képest azonban arányaiban dinamikus elterjedést prognosztizál az, hogy a megkérdezettek 4 százaléka tervezi, hogy fél éven belül beszerez egy táblagépet.
Kapcsolódó cikkek
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Új Asus transzformálható Android tábla PC
- Az igazi bajforrás a készülékkel szemben ül - Laptopok, desktopok, szervizek (1. rész)
- Computex 2011: néhány újdonság a kiállításon
- Miért éppen tabletet?
- Különleges Acer notebook/tablet két képernyővel
- Január 3-án jön a Dell tablet-netbook-ja
- Debütált a Dell tablet netbook-ja
- Úgy néz ki, lesz XO3 tablet a szegény országok gyermekeinek
- A tablet-eknél és a netbook-oknál a Linux a nyerő
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.