Megtört ő is: Ray Bradbury e-könyves lett
Engedélyezte Ray Bradbury, a most 91 éves szerző, világsikerű könyvének, a 451 Fahrenheit-nek az elektronikus kiadását.
A hírben az az érdekes, hogy Bradbury nyílt ellensége az e-könyvnek. Nagyon határozottan kijelentette: az e-könyv szaga olyan, mint az égett üzemanyagnak. Az Internetről úgy vélekedett, hogy az nem más, mint egy nagy figyelemelterelés. „Értelmetlen, nem valódi dolog, csak a levegőben terjengő megfoghatatlan” – állította.
A kiadó – Simon and Schuster – úgy nyilatkozott: az agg írót úgy sikerült meggyőzni, hogy világosan ismertették vele a helyzetet. Elmondták, hogy az új kiadású papírkönyv mellett az eladott példányszámot legalább húsz százalékkal növelni fogja az elektronikus verzió.
Bradbury nem az első a nagy és népszerű szerzők között, aki megváltoztatja álláspontját az e-könyvekre vonatkozóan. Napjaink legnagyobb példányszámban eladott szerzője is belátta, hogy engedélyeznie kell az elektronikus kiadást: J. K. Rowlin Harry Potter-je is rövidesen kapható lesz e-könyvként, bár kezdetben az írónő határozottan ellenezte az e-könyves változat piacra dobását.
A könyvet mától lehet megvásárolni az Amazon boltjában 9, 94 dollárért.
További részletek: www.konyvkonnektor.hu
Kapcsolódó cikkek
- E-kölcsönzés: új szolgáltatás a Goethe Intézetnél
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- Rajzregény: e-könyves műfaj
- Több mint egymillió látogatója volt tavaly az Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
- Piacon a könyv-kétéltű: lapozható és nyomkodható
- Abszolút környezetbarát: napelemes e-könyv olvasó
- James Franco e-könyvvel debütál regényíróként
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.