A Nemzetbiztonsági Ügynökség a legnagyobb amerikai kémközpont felépítésére készül a semmi közepén

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 20. 09:02

Hatalmas kiterjedésű, modern adatközpontot épít az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a kietlen Utah állambeli Bluffdale-ben, amely eddig csak a mormonokról és a többnejűségről volt híres - írta internetes oldalán a Wired című amerikai folyóirat.

    A modern technológia és hírszerzés szentélye több mint ötször nagyobb lesz a Capitoliumnál, ha elkészül. A 92900 négyzetméteren felépülő, 2 milliárd dolláros, erődített komplexumot számítógépek, hírszerzési szakértők és fegyveres őrök fogják megtölteni, és Utah Adatközpont lesz a neve. Az épület az NSA-nek, a védelmi minisztérium titkosírással, kódfejtéssel foglalkozó részlegének egyik főhadiszállása lesz. A szervezet feladata a külföldi és hazai kommunikáció összegyűjtése és elemzése, valamint az amerikai kormány kommunikációjának, illetve információs rendszereinek védelme. Az NSA neve sokaknak ismerősen csenghet Dan Brown Digitális erőd című bestselleréből, és maga a komplexum is olyan, mintha az író könyve elevenedett volna meg.
    Az adatközpont az NSA megújulásának jelképe és egy kirakó utolsó darabja lesz, s várhatóan 2013 szeptemberében veszik használatba.

    Egy magas rangú, a projektben érintett hírszerzési tisztségviselő elmondta, hogy az NSA hatalmas áttörést ért el a kódfejtés terén az utóbbi években, és ma már hihetetlenül komplex rendszereket képes feltörni. Ennek végeredménye az, hogy "mindenki célpont, aki kommunikál" - véli a tisztségviselő.

    A 2001. szeptemberi 11-ei merényletek után az addig halódó szervezetet több milliárd dollárral tömték meg. Az NSA-t a japánok második világháborús Pearl Harbor-i támadása után hozták létre egy hasonló katasztrófa elkerülése érdekében. Bár a hidegháború után sokáig csak kudarcok jellemezték az ügynökséget ebből a szempontból, az utóbbi időszakban megkezdődött az újjászületés.
    Ennek eredménye egy kétarcú szervezet lett, amely egyfelől hasznos és nélkülözhetetlen feladatokat lát el, másfelől viszont semmibe veszi a magánélethez való jogot, és habozás nélkül hallgattatja le a legszemélyesebb hívásokat, vagy töri fel a magánlevelezéseket. Egy ilyen infrastruktúra pedig csak idő kérdése, hogy mikor válik politikai célok játékszerévé.
    Az NSA digitális ámokfutását nem mindegyik alkalmazottja bírta végignézni.

    Adrienne J. Kinne telefonhívásokat hallgatott le az NSA-nek. Szeptember 11-e után minden szabályt kidobtunk, és elég volt egy olcsó kifogás, hogy megfigyelés alá vegyünk valakit - mondta. "Sokszor tudni lehetett, hogy családtagokkal folytatott beszélgetés fültanúi vagyunk, mert annyira intim, személyes volt a hangnem." Az egész olyan volt, mintha "megtaláltad volna valakinek a naplóját" - tette hozzá.
    William Binney 2001-ben hagyta ott az ügynökséget lelkiismereti okokból. Binney szerint a szervezet megsértette az alkotmányt a komplex lehallgatási rendszer létrehozásával. "De nem törődtek vele. Mindenáron meg akarták csinálni, és hajlandóak voltak bárkit feláldozni, aki az útjukba állt" - magyarázta a férfi.
    "Ennyire vagyunk a börtönőr jellegű totalitárius államtól" - mutatta két ujját egymáshoz közelítve.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36