Az internet cenzúrázását nehezítené meg az EU Teherán számára

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 27. 08:20

Az Európai Unió (EU) tagállamai megtiltották az internetet ellenőrző technológiák Irán részére történő eladását, és tiltólistára tették a perzsa állam legnagyobb kibernetikai cenzorának számító vállalatait - közölte hétfői összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.

A szombaton életbe lépett jogszabály szerint tilos a világháló és a telekommunikáció ellenőrzésére alkalmas berendezés, technológia illetve szoftver Teherán részére történő értékesítése. Az EU ezen felül vízumtilalmat és a pénzeszközök befagyasztását rendelte el nyolc iráni tisztségviselővel szemben, akik cenzúra-, és propaganda központokban dolgoznak. Irán a világ egyik legkiterjedtebb cenzúra-programjával rendelkezik, ezért a párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül civil szervezet az "internet ellenségei" című listáján tartja számon. Az iráni hatóságok januárban Mehdi Khazali kormányellenes bloggert 14 év szabadságvesztésre és 70 vesszőcsapásra ítélték, valamint prostitúció pártolásáért letartóztattak négy embert, akik szépségversenyt népszerűsítettek a Facebook közösségi portálon. Európai vállalatok, mint például a brit Creativity Software és a finn-német Nokia Siemens Networtk az elmúlt években kellemetlen helyzetbe kerültek, amiért állítólag hardver és szoftver technológiákat adtak el Iránnak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36