Minden harmadik szlovák használ internetes banki szolgáltatásokat
Öt év alatt csaknem háromszorosára nőt az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevő banki ügyfelek száma Szlovákiában. Felmérések szerint jelenleg minden harmadik - 16 és 74 év közötti szlovákiai használja az internet banking szolgáltatást.
Banki szakértők szerint ennek ellenére komoly változásokon ment át a szlovák piac. Az elemzők úgy vélik, ennek fő okai az internetes platformú szolgáltatások népszerűsítése és az internetkapcsolattal rendelkező háztartások számának emelkedése. Szlovákiában öt évvel ezelőtt még csak a háztartások egynegyede rendelkezett internet hozzáféréssel, mára ez az arány 70 százalék közelébe emelkedett.
Ez utóbbi következménye vélhetően az is, hogy manapság más időpontokban veszik igénybe az internet banking szolgáltatásokat az ügyfelek mint néhány évvel ezelőtt. Az utolsó negyedév statisztikái azt mutatják, hogy a leggyakrabban reggel hét és kilenc illetve este hat és kilenc között használják az ügyfelek az internet banking szolgáltatást, szemben az öt évvel ezelőtti adatokkal, amikor a legtöbben napközben, tehát feltételezhetően munkahelyükről jelentkeztek fel a bankok online felületeire.
Banki kimutatások szerint nemcsak az internet banking felhasználóinak száma növekedett, hanem az online környezetben végzett tranzakciók száma is. Jelenleg az internet banking szolgáltatást igénybevevők átlagban 10 és 15 perc közötti időt töltenek az online környezetben és egy tranzakció során átlagban 119 eurót költenek el. Elemzők az elkövetkezendő években az internetes alapú banki szolgáltatások felhasználói számának hasonló ütemű növekedését feltételezik.
Kapcsolódó cikkek
- TaPassz: Újabb érintés nélküli fizetőeszköz a TakarékPontnál
- Betör a Facebook a bankokba
- Okostelefonos online bankolás vállalati ügyfeleknek
- Nincs fizetőképes kereslet a mobil többletszolgáltatásokra
- Folytatódik az internetes bankolás térnyerése
- Megváltoztatja a banki szokásokat az internet-generáció
- Hitel- és lízingválasztó program indult a PSZÁF honlapján
- Bill Gates szegényekre szabott mobil banki szolgáltatásokat támogat
- IBM megoldás a biztonságos online bankoláshoz
- Az online bankok háromnegyede nem biztonságos
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.