Új tévénézési szokások hazánkban
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által a T-Home támogatásában 2012 áprilisában készített gyorsjelentésből kiderül, hogy a tartalmi kínálat szélesedése és a televíziózáshoz kapcsolódó vívmányok elterjedésének következtében szegmentálódnak a magyar fogyasztók tévénézési szokásai. A reprezentatív felmérés szerint a tartalomfogyasztási magatartásukat tekintve jól elkülöníthető tévénéző típusok határozhatók meg, amelyek közül egy réteg iránymutatóan előrébb jár a többségnél.
A tévénézők 45 százaléka megfontoltan választ a műsorkínálatból, döntő többségük pedig társas tevékenységnek tekinti a televíziózást. „Az emberek 65 százaléka általában mással együtt néz műsorokat. Az esetek jelentős részében a társaság a családot jelenti, barátaival közösen jellemző módon az emberek 5 százaléka tévézik. Ez a szokás az átlagosnál elterjedtebb a többieknél magasabb életszínvonalon élők, a budapestiek, a kapcsolaton kívül élők, az aktív keresők, az 50 évesnél fiatalabbak és a férfiak körében” – mondja Beck László, a felmérést végző Medián vezető elemzője.
A felmérés szerint a megkérdezettek kétötöde rögzít valamilyen műsort legalább alkalmanként. Ennek hátterében pedig a televíziózás egyre tudatosabbá válása áll: ma már a lakosság egytizede kifejezetten megfontoltan, tudatosan választ műsort. Ők előre eldöntik, milyen műsor elé ül le, és ők azok, akik jellemzően rögzítik is azt, amely számukra nem megfelelő időpontban kerül a képernyőre.
„Egyre többen állítják a technikát a tudatos tartalomfogyasztás szolgálatába, és használják ennek érdekében az interaktív lehetőségeket biztosító képernyőket, legyen az IPTV vagy egy okostelefon felülete. A modern készülékek által nyújtott lehetőségek és azok használata számukra természetes, így ma már leginkább csak azt és akkor néznek a képernyőkön, amit és amikor érdekesnek tartanak” – vélekedik a csoportról Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.
Minden harmadik tévénézőnek igénye, hogy ilyen módon átgondoltan fogyasszon tartalmat, ehhez pedig technika adta eszközöket saját szolgálatába állítása: ők az interaktív tévék videotéka-szolgáltatását is szívesebben választják. „Ma már mindenhol tartalmat akarunk fogyasztani: akkor akarjuk megnézni, amire kíváncsiak vagyunk, amikor nekünk alkalmas. Mindeközben egyre türelmetlenebbé válunk, hiszen az eszközeink lehetővé teszik, hogy az időt és a műsort is kényelmünknek megfelelően válasszuk meg” – magyarázza ezzel kapcsolatban Bárdos András televíziós szakember.
A tudatos tartalomfogyasztás Tari Annamária pszichológus szerint azzal egyenlő, hogy a széles kínálatból az aktuálisan tetszőt választjuk. „Az online jelenlétnek, a megosztásoknak köszönhetően ma már gyorsabban generálódik a hatás. Ez alakítja az aktuálisan tetsző dolgokat: egyre gyorsabban hozunk döntést arról, hogy valami tetszik-e vagy sem” – vélekedik a pszichológus. „A tudatosan választó, multitasking életmódot folytató generáció már belenőtt a technikába, készségszinten használja azt, ezáltal pedig célirányosabb is választásai során” – teszi hozzá Tari Annamária.
Kapcsolódó cikkek
- Tavaly novemberben tovább nőtt a digitálistelevízió-előfizetések száma hazánkban
- Bejeződött a digitális átállás Franciaországban
- 13 új program a digitális földfelszíni tévés kínálatban
- A Samsung készülékek tökéletesek a MinDig TV vételére
- Együttműködik az okostévé-gyártásban az LG, a Philips és a Sharp
- Google TV: televízió és internet egyben
- Skype a Panasonic tévéken
- Gyerekjáték a számítógép - PC-oktató sorozat indul az M2-őn
- Az USA-ban idén mutatkozik be a mobil tévé
- Hogyan választunk tévét: a méret mellett a külső is fontos
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).