Már a végzős mérnökhallgatók is külföldi munkában gondolkoznak
Minden harmadik végzős mérnök külföldre menne
A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 38%-a dolgozna szívesebben külföldön, mint itthon. 13% már konkrétan meg is szervezte külföldi munkavállalását. Az említett okok között toronymagasan vezet a magasabb fizetés, illetve az ezzel összefüggő magasabb életszínvonal, ezt követi a szakmai fejlődés lehetősége. Legtöbben Németországban, Nagy-Britanniában, az USA-ban, Svájcban és Ausztriában szeretnének dolgozni. Döntő többségük viszont előbb-utóbb visszatérne: 21% 1-2 év, 39% 3-5 év, 31 százalék pedig ennél is hosszabb idő után. A külföldet választók 10%-a szeretne végleg letelepedni Magyarország határain túl.
A jövedelem a legfontosabb szempont
Elsősorban a magas fizetés győzné meg a fiatal mérnököket, hogy Magyarországon kamatoztassák tudásukat. Munkahelyválasztáskor a végzősök számára a vonzó fizetés, juttatási csomag bizonyult a legfontosabb szempontnak, a megkérdezettek közel harmada sorolta az első helyre, s közel háromnegyedük választotta a legfontosabb öt közé.
Szintén fontos szempont szakmai fejlődés lehetősége, e mellett a munkahely biztosítsa a munka és magánélet egyensúlyát, valamint legyen megbízható és stabil.
A vágyott magas jövedelmet és karrierkilátásokat a válaszadók megítélése szerint leginkább a versenyszféra, azon belül is a multinacionális vállalatok tudják biztosítani számukra.
A hallgatók több mint háromnegyede (78%) tartotta jellemzőnek ezekre a cégekre, hogy vonzó fizetést, juttatási csomagot kínálnak, míg a hazai nagyvállalatokra a megkérdezettek negyede, a KKV-kra ötöde, az állami szférára tizede tartja ezt jellemzőnek.
Szakmai fejlődési lehetőséget és ösztönző munkafeladatokat szinte egyenlő mértékben várnak el a végzős mérnökök a multinacionális cégektől (57% és 55%) és a kis- és középvállalkozásoktól (56% és 52%). Míg a munka és magánélet egyensúlyát leginkább a KKV-khoz; a dinamizmust és a fejlődő vállalat képét a multinacionális cégekhez (67%) társítják a válaszadók.
A multinacionális cégek ajánlatáért maradnának
A külföldre készülő a mérnökhallgatók fele megváltoztatná terveit, és inkább mégis itthon maradna, ha állásajánlatot kapna a szakmájában egy multinacionális vállalattól. Ők elmondták, hogy nehézséget okozna nekik az elszakadás: a család, barátok hiánya (75%) mellett a kulturális kötődés, az ismerős nyelv hiánya (40%) is kellemetlen velejárója a külföldi munkának.
„A Telenornak, a telekommunikációs iparág egyik vezető vállalatának rendkívül fontos, hogy biztosított legyen a magasan képzett mérnökök utánpótlása Magyarországon. Folyamatosan keressük a fiatal, tehetséges mérnököket és felmérjük álláskeresési szempontjaikat. Egyértelműen kiderült a kutatásból, hogy a mérnökhallgatók megbecsülésre, versenyképes jövedelemre és ígéretes karrierlehetőségekre számítanak, és ha ezt nem találják meg Magyarországon, külföldön próbálnak szerencsét. Az anyagi megbecsülés és a karrierlehetőség alapvető elvárás a fiatal mérnökök részéről, amelynek mi igyekszünk megfelelni állásajánlatainkban. Örömmel láttam, hogy olyan értékeket is említettek a válaszadók, amelyeket a Telenor is kiemelten fontosnak tart, például a stabil, megbízható, tisztességes munkahelyet.” – mondta el Szabadfalvi Anikó, a Telenor Magyarország HR igazgatója, majd hozzátette: „A felmérésből is látszik, hogy a mérnökök tisztában vannak vele: nehéz döntés hátrahagyni a családot, barátokat, és külföldön szerencsét próbálni. A Telenornál van arra lehetőség, hogy egyes munkatársak a világ más országaiban működő Telenor leányvállalatoknál is dolgozzanak. Így nemzetközi tapasztalatokat tudnak szerezni anélkül, hogy végleg elhagynák szülőhazájukat.”
Kapcsolódó cikkek
- Elégedett a Telenor ügyfélszolgálat az érzelemfelismerő szoftverrel
- Új adatroaming szolgáltatás a Telenortól: okostelefonnal külföldön is
- Sport és egészség Androiddal
- Telenor: megkönnyített és kibővített részletre vásárlás
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Folyamatos a mobilinternetből származó bevétel-növekedése a Telenornak
- Új laptopok a Telenornál
- Etikus-e a Telenor etikai díja?
- Telenor Android Workshop Developer: az alkalmazásfejlesztés kulisszatitkai
- Az etikus cégeket díjazza a Telenor
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.