Honlap a keresztényüldözésekről
Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Fakhouri Youssef projektvezető az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a közvélemény tájékoztatása mellett a szolidaritásuk kifejezésével is tenni akarnak az üldözött keresztényekért; követelik a vallásszabadságot országaik számára; a nyilvánosság erejével is segíteni próbálnak nekik, hogy hazájukban maradhassanak. Ezen túlmenően a más vallásúakkal való békés együttélésre és a keresztények példaértékű tetteire szeretnék felhívni a figyelmet. Mint írták, a keresztények ellen irányuló támadások immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000-2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi 10 évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény az is, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 70 százaléka keresztény volt - fejtették ki.
Kitértek arra, hogy a keresztényellenes megnyilvánulások főként Afrikában, Ázsiában és az arab országokban jellemzőek, ahol a keresztények többnyire kisebbségekben élnek, ám a modernkori keresztényüldözés minden földrészen létezik különböző formában és eltérő eszközökkel. A keresztényellenes atrocitásokban már Európa is érintett. 2010-ben csak Spanyolországban több mint 20 alkalommal rongáltak meg, illetve gyújtottak fel katolikus templomokat baloldali anarchista csoportok - közölték.
Mint rámutattak: a keresztények egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságukat nem tartják tiszteletben és sokszor kötelezik őket arra - a toleranciára hivatkozva -, hogy adják fel világnézeti meggyőződésüket. Ilyen megdöbbentő esetek közé tartozik, amikor nem viselhetnek keresztet a munkahelyeiken, a keresztény anyakönyvezető homoszexuális párokat köteles összeadni, a keresztény orvost munkahelyének elvesztésével fenyegetik, ha nem végzi el az abortusz műtétet, vagy amikor a kereszténységet gyalázó kiállításokat szerveznek, sokszor közpénzen - sorolták.
Kapcsolódó cikkek
- Modernizálják a vatikáni könyvtárat
- A közösségi média felé nyit a bécsi érsekség
- A Vatikáni Rádió androidos alkalmazást indított
- Elkészült a Dunakeszi Feszt honlapja
- Game World játékportált indít az LG
- Ahol a fájlmegosztás egyházi rangra emelkedett
- Magyar cég fejleszti a franciaországi Opel-kereskedések honlapját
- Kis-Kovács Vilmos kalandjai, avagy hogyan jelenjünk meg a világhálón?
- Kárpát-medenceivé bővítik az erdélyi magyar útitárskereső portált
- Új szolgáltatások a megújult Invitel honlapon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.