Hasznos tudás: alkalmazásfejlesztés Androidra
Az okostelefon legyőzi a butát: 2011 év végén Magyarországon a szolgáltatóknál az eladott készülékek fele volt okostelefon, márciusban már 70, jelenleg pedig körülbelül 85 százalék. Az okos programozó legyőzi a butát: egyre többen érzik úgy érdemes alkalmazásokat írni a mobiltelefonokra. Ehhez kínál most jól konvertálható tudást a HWSW és az IT-Factory: jövő kedden - immár másodízben - elindítják App! képzésüket.
Ezúttal egy alapos - 42 órás - gyakorlati képzés során az Androidra való fejlesztésben mélyedhetnek el a résztvevők. A Google operációs rendszere 2008-ban mutatkozott be publikusan, s négy év alatt számos kisebb ugrással már a negyedik főverziónál jár. Az egyéni fejlesztők hosszú ideig nem preferálták, hiszen az iOS-ben könnyebb és nagyobb megtérülés mutatkozott, illetve az egységes és zárt rendszer tervezhetőbbé is tette a termékek készítését. Ugyanakkor míg az iOS platform mögött egyetlen egy gyártó van, az Android platformot számos készülékgyártó, és - a kedvező árak miatt - számos felhasználó is preferálja, ezért a fejlesztők sem kerülhetik meg.
Kapcsolódó cikkek
- Androiddal a Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napokra!
- Szupermikroszkóp működik a pécsi egyetem új kutatóközpontjában
- Boda Károly munkája nyerte el az „Év információbiztonsági szakdolgozata” címet
- Történelmi alakoknak beöltözve tanít egy történelemtanár a neten
- Okostelefonokhoz az ESET Mobile Security a legkomplexebb védelmi rendszer
- V. üzleti gondolkodó klub – fejben dől el
- Ötszáz millió felett az androidos készülékek száma
- Ingyenes oktatási feladatgyűjtemény az interneten
- Telenor Android Workshop Developer: az alkalmazásfejlesztés kulisszatitkai
- App! Képzés a HWSW-től
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.