Magyar 3D-fesztivál nyílt Moszkvában
A Leonar3Do számítógépes program bemutatásával nyílt meg a Magyar háromdimenziós fesztivál az orosz fővárosban.
A Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Intézet szervezésében ismerhették meg az érdeklődők Rátai Dániel találmányát a Povarszkaja utcai épületben. Moldován Csabának, a cég képviselőjének előadását követően többen ki is próbálták a módszert, amelynek segítségével könnyen alakíthattak ki háromdimenziós formákat. A laikus közönség körében egyértelmű volt a siker, de mint a szakember az MTI-nek elmondta, az a céljuk, hogy Oroszországban is elterjesszék a módszert, amelynek segítségével az élményközpontú oktatást próbálják megvalósítani.
Az Egyesült Államokban, európai országokban és Indiában is több egyetemen használják már a Leonar3Do-módszert. A volt szovjet utódállamok közül az idén Kazahsztánban - a fővárosban, Asztanában, illetve Almatiban - is bevezették.
Baranyi András, a Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar 3D fesztivál keretében tartott számítógépes grafikai bemutatót pénteken Waldemar Mattis-Teustsch sepsiszentgyörgyi születésű neves magyar képzőművész holográfiáiból nyíló moszkvai kiállítása követi. A Fény művészete című tárlatot a Multimédia Művészeti Múzeumban rendezik meg.
A magyar kulturális központ vezetője elmondta, hogy a két rendezvény egy hosszú távú együttműködés első állomása lesz, ugyanis Olga Szviblovával, a múzeum igazgatójával abban állapodtak meg, hogy hároméves közös programot indítanak el. Magyar fotó- és képzőművészek alkotásait fogják bemutatni, jövőre pedig Robert Capa-kiállítás lesz a világhírű fotográfus születésének századik évfordulóján.
Ugyancsak jövőre nagyszabású Vasarely-kiállítást is terveznek a moszkvai múzeummal együtt. Ez is része annak az intézeti elképzelésnek, hogy nagy tekintélyű moszkvai intézményekbe vigyék el a magyar kultúrát. Baranyi András örömmel számolt be arról, hogy Oroszországban látványosan nagy az érdeklődés a magyar rendezvények, a magyar művészet iránt.
Kapcsolódó cikkek
- 3D technológiával tör világhírre a magyar Leonar3do Las Vegasban
- Jön a Blur a Szigetre
- Dr. Hajdu András kapta a 2012-es „Év informatikai oktatója” díjat
- Megvannak az első fellépők a Hegyalján
- Máris öt világsztár a Volton!
- Új szolgáltatásokkal bővült az Oktatási Hivatal új honlapja
- Három dimenzióban elevenednek meg a II. kerület kulturális nevezetességei
- Hegy’: Lemmy gitárpengetője a Nagyteknősbéka időkapszulájában
- Interaktív számítógépes oktatóprogramokat kapott az Állatkert
- Táblagépekkel és interaktív tananyagokkal tanulhatnak a diákok Egerben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.