Tablet boom-mal és magyar kiállítókkal rajtol január 8-án a 2013-as CES
Alig indult el a 2013-as év, a tech világ máris tűkön ül, hiszen Las Vegasban január 8-11. között kerül megrendezésre az iparág legjelentősebb eseménye, a CES. A kiállításon mintegy 20.000 új terméket mutatnak majd be, a legnagyobb gyártók is hagyományosan ilyenkor rántják le a leplet legújabb fejlesztéseikről. Idén a mobil eszközök játsszák a főszerepet és ami számunkra különösen jó hír: magyar cégek is képviseltetik magukat a nemzetközi seregszemlén.
A piaci trendeknek megfelelően a 2013-as CES is kiemelten kezeli a mobiltechnológiát, több mint 1200 kiállító mutatja majd be fejlesztéseit a témában.
A magyar innováció is versenyképes
A legnagyobb globális gyártók és fejlesztők mellett két magyar cég is bekapcsolódik a CES által biztosított nemzetközi vérkeringésbe. A Leonar3do nemzetközi díjakkal is elismert 3D eszközét és legújabb fejlesztéseit mutatja be. A GPS Tuner pedig jelentős nemzetközi piaci sikereket elért kültéri (nem autós) navigációs szoftvereit viszi el Las Vegasba. A cég a kerékpáros navigációs szoftverek szegmensében több országban is piacvezető pozíciót tölt be, termékei, alkalmazásai GPS eszközökre, Androidra, iPhone-ra és Windows Phone-ra egyaránt elérhetőek.
„A CES kiállításon minden jelentős iparági szereplő képviselteti magát, így ez egy kitűnő lehetőség a GPS Tuner számára, hogy megmutassa magát a nagyvilágnak. Már több éve veszünk részt kiállítóként a vásáron, és nagyon pozitívak az eddigi tapasztalataink. Idén számos üzleti tárgyalást fogunk lebonyolítani, illetve természetesen arra is kiváló alkalom nyílik, hogy megismerkedjünk a legújabb trendekkel és összemérjük magunkat versenytársainkkal” - mondta Nagy Tamás, a GPS Tuner ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Részletre vesszük a karácsonyi tabletet az utolsó pillanatban
- AT300SE: Új androidos, 10,1 hüvelykes Toshiba táblagép
- ASUS VivoTab RT, Windows RT platformon
- ASUS VivoTab Smart Tablet, Intel Atom processzorral, teljeskörű Windows 8 élménnyel
- LG 3D videofal és 84 hüvelykes Ultra HD, multi-touch képernyő az idei CES-en
- 3D technológiával tör világhírre a magyar Leonar3do Las Vegasban
- EliteBook Revolve: új üzleti táblagép a HP-tól
- Az IDC növelte globális táblaszámítógép-eladási előrejelzését
- Convertibles: többfunkciós, átalakítható Ultrabook termékcsalád a Lenovótól
- WayteQ xTAB-70dc 7 hüvelykes táblagép kétmagos processzorral
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.