A YouTube 8 éve

Czipperer Dia, 2013. február 19. 16:49

2005 februárjában indult útjára a YouTube, az első videó pedig áprilisban került az oldalra. Azóta sok minden változott – szinte már történelem.

2005-ben három korábbi Pay-Pal alkalmazott alapította a YouTube-ot, amit 2006 októberében vásárolt fel a Google 1,65 milliárd dollárért. Fél évvel később már 9 országban elérhető volt a ma világszinten nagy népszerűségnek örvendő videó megosztó oldal.

Az első nagy áttörés a 2008-as év végére tehető, amikor már HD minőségű (720P HD) videók is szerepeltek az oldalon. Egy évvel később pedig már megjelentek a Full-HD videók (1080P HD). Mindeközben pedig arról sem szabad elfeledkezni, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen látogatták az oldalt. Ez év októberében – 2009-nél járunk –  már 1 milliárd volt a napi videóletöltések száma.

Fél év alatt sikerült mindezt megduplázni, ami azt jelenti, hogy 2010 májusában másodpercenként átlagosan 23,148 videót töltöttek le. Már ezek is szép számok, de ez még messze nem a csúcs. Egy év alatt ezt is sikerült duplázni, majd fél évre rá szintén. Vagyis tavaly januárban már 4 milliárd volt az átlagos videóletöltés, ez másodpercenként 46,296 letöltésnek felel meg. Közben az oldal új külsőt is kapott, ami az első fontos újítás volt a YouTube életében.



És hogy mi volt a következő nagy áttörés? Erre sokak emlékezhetnek, hiszen csak néhány hónapja volt: az első videó elérte az 1 milliárdos letöltést. Talán az sem meglepő, melyik volt ez. Nem más, mint a Gangnam Style.

Hol tart most?

Népszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy a havi egyedi látogatószám 800 millió felett jár, és több mint 72 órányi videót töltenek fel percenként. Az oldal napi látogatószáma a cégek figyelmét is felkeltette, egyre többen reklámoznak.

A YouTube jelenleg a második legnagyobb keresőmotor, nagyobb, mint a Bing, Yahoo, Ask és AOL együttvéve. És ha már nagy számokkal dobálózunk, akkor azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a jelenlegi adatok szerint a havi videónézettség átlagosan 4 milliárd órára tehető, ami azt jelenti, hogy 450 ezer évnek megfelelő videómennyiséget néznek meg havonta a YouTube-on.

Forrás: Netkutatások.hu
 

Kulcsszavak: internet YouTube videó Google

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36